20. rész: Kemény két hét kezdete és egy kis csavar...

Megálltam és vártam, hogy mi fog történni. Lépteket hallottam egyre közelebbről. Tudtam, hogy most lebuktam.:/ Hogy ebből, hogy fogok kikerülni és tényleg örökre le akar engem küldeni, azt még nem tudom.......??!

Nemsokára megpillantottam anyát és a kezében tartott telefont amiben valaki még mindig mondta a magáét. A helyében már rég kinyomtam volna. Felhúzott szemöldökkel állt meg velem szemben és várta a magyarázatomat.

-Szia! Intettem neki bátortalanul. 

-Te még is mit keresel itt??! Kezdett el kiabálni velem. Tudtam, hogy csak ki akarja magát húzni az előbbiek alól, így én sem hagytam magam. 

-Például itt lakom. Jogom van hazajönni amikor csak kedvem tartja. És ha már itt tartunk hova is akarsz olyan sürgősen lepasszolni? Tettem csípőre a kezem. 

-Kislányom velem így nem beszélhetsz! És igen, el akarlak küldeni egy időre, hogy megtanuld így nem viselkedhetsz és nem szeretném, hogy többször érted kelljen menni a rendőrségre. Akadt ki anya.

-De hát én a lányod vagyok! Nem úgy lenne fair, hogy megbeszéljük a dolgokat és csak utána cselekszel? 

-Nem érdekel! Ezt csak is a Te érdekedben teszem. És már ki is van fizetve az út. Dave anyukájával már mindent elrendeztünk. Itt leragadtam egy kicsit. Dave is benne van ebben az egészben?!

-Hogy érted, hogy Dave anyukájával? Enyhültem meg egy kicsit, mire anya is. 

-Igen. Tudod beszélgettünk egy kicsit -az előbb is vele- és arra jutottunk, hogy ezt a dolgot nem hagyhatjuk büntetés nélkül. Úgy gondoltuk, hogyha ketten csináljátok végig a két hetet akkor megtanuljátok a leckét és így legalább nem ellenkeztek és elmentek. Hiszem, hogy megteszed ezt és kibírod ezt a két hetet. Számíthatok rád? Nézett felelősségtudóan a szemembe anyu. Utálom mikor így néz.

-Hát jó. Sóhajtottam egy nagyot, majd anyát kikerülve lesétáltam a lépcsőn. Komótosan hazagyalogoltam és azon járt az agyam, hogy hova küld minket anya. Simán kinézem belőle, hogy egy kiképzőtáborba. Azért remélem, hogy erről nincs szó. Mikor hazaértem apa valami nagyon érdekeset találhatott, mert majdnem belefeküdt a gépbe. Szó szerint!:)

-Szia apa! Nyitottam ki a hűtőt.

-Óóó! Már itthon is vagy? Lepődött meg és gyorsan le is csukta a gép tetejét. Már egy kicsit kezdett érdekelni, hogy mit nézett. 

-Apa már lassan egy órája, hogy elmentem. És mi érdekeset találtál? Utaltam a becsukott laptopra.

-Értem. Semmit, csak leárazások vannak és azt néztem. Lassan el kéne, majd menni bevásárolni. Vakarta meg az állát. 

-Az nem ártana. Ez volt az utolsó joghurt. Emeltem fel az eddig kezemben tartott élelmiszert. 

-Hmm.....tessék? Fordult felém bambán.

-Mindegy. Legyintettem és felmentem az ideiglenes szobámba. 

*Dave szemszöge*

-Én nem megyek neked sehova! És ne kényszeríts s engem, se Melanie-t! Kiabálta vissza a nappaliból. 

-Te nekem nem mondhatod meg, hogy mit csináljak és mit nem! Én az apád vagyok és ameddig ebben a házban élsz azt teszed amit mi mondunk. És örülj neki, hogy ennyivel megúszod ezt a kis balhédat. Simán el is tilthattunk volna a barátnődtől. Jött utánam apa.

-Azt nem teheted, mert az az én magánéletem és azt csinálok vele amit csak akarok (mármint a magánéletével!)! Kiabáltam bele az arcába. 

-Tudod mit! El fogsz menni a barátnőddel együtt és, majd mind a ketten megtanuljátok a leckét. Vita lezárva és nem vagyok hajlandó többet beszélni róla. Ment be a dolgozószobájába. Hogy lehiggadjak felhívtam Melanie-t. Mikor meghallom a hangját boldogság tölt el és kikapcsolom a külvilágot. Most is így történt.:) 

-Szia! Szólt bele kedvesen.

-Öö...szia! Nem zavarlak? Barom! Egy barom vagyok. Hogy kérdezhettem ilyet? Na mindegy!

-Nem! Mit szeretnél? 

-Neked már elmondták? Kérdeztem rá félve.

-Agrrr!!! Ne is mond! Váltott át egy másik hangszínbe. 

-Akkor gondolom tudod, hogy megyünk egy másik bolygóra. 

-Hogy mi??! Hitetlenkedett. 

-Csak vicc! Fogalmam sincs, hogy hova fogunk menni. Minden esetre van egy napunk bepakolni és előkészülni a rettegésre. Nevettem fel. 

-Ja! Upssz! Most le kell tennem, mert apa elrontotta a TV-t. Majd még beszélünk. Szia! Köszönt el kedvesen és bontotta a vonalat. Ledobtam magam mellé a telefont és bekapcsoltam a gépem. Keresnem kell egy lakást, ha úgy döntünk megszökünk a szüleink fogságából. Lehetőleg jó messze tőlük.:) 

*Melanie szemszöge*

Segítettem apának megcsinálni a tévét -egy másik kapcsolóval próbálta elkapcsolni a csatornát, majd a földhöz vágta, mikor nem sikerült vele váltania-, majd felmentem a szobámba bepakolni két heti ruhámat. Hát mit ne mondjak! Nem volt egyszerű.:) Mikor voltunk kirándulni az osztállyal akkor is két bőröndöt vittem, mint most is csak a poggyászom majdnem akkora volt, mint egy bőrönd. Nem tudtam, hogy hova is fogunk menni, ezért több fajta ruhát pakoltam be. Többségében viszont nyári/rövid ruhákat.

Úgy kilenc fele beszéltem anyával -eszembe jutott, hogy holnap suli és nem tudtam, hogy ki vagyok e írva- meg még Dave-el is beszéltem, hogy Ő miket pakolt be. Elmondása szerint Ő csak egy bőröndöt pakolt tele és még az sincs tele.:) El tudom képzelni, hogy hogy pakolt be. Még beszélgettünk egy kicsit -két teljes órát-, majd lefeküdtem aludni, mert holnap korán kell kelni, a repülő miatt. Azért még egy darabig óránként felkeltem, mert izgultam a holnapi nap miatt. De a végén sikerült elaludnom, véglegesen!:)

-Bipp! Bipp! Bipp! Csipogott az ébresztőórám. Nyűgösen felkeltem és megnéztem a telefonom kijelzőjét. 6:30-at mutatott. Visszadőltem az ágyba és bámultam a plafont. 

-Jól hallottam, hogy az ébresztőd szólt? Nyitott be apa cinikusan. 

-Kelek már. Dobtam neki a kispárnám. Apa meg nevetve kiment miután elkapta, majd nekem vágta a kispárnát. Nagy nehezen kivergődtem magam az ágyból -szó szerint kiestem- és elmentem a fürdőbe. Nagyjából egy órát töltöttem ott, de teljesen kész voltam.:)

Így néztem ki:

Lesiettem a konyhába ahol már apa várt a reggelivel. Próbáltam sietni, de nem nagyon ment, ugyanis sokkal jobban érdekelt apa jókedve. Egyfolytában mosolygott és eléggé szétszórt volt. Soha nem szokott ilyen lenni, így szóvá tettem az elég gyakori jelenséget. 

-Apa mi történt? Kérdeztem gyanakodva. 

-Miért? Nézett rám kérdőn. 

-Semmi. Hagytam rá a dolgot. 

Néma csendben egymás mellett ültünk és ettük meg a reggelinket, majd apa előre ment, hogy berakja a bőröndjeimet. Már én is mentem volna ki mikor megcsörrent apa telefonja. Nem olyan ember vagyok, hogy kutakodok más telefonjában, de már kezdett idegesíteni a csipogása és apa nem nagyon akarta észrevenni. Odamentem a szekrényhez és leolvastam a kijelzőn lévő feliratot. Ez volt rajta: "Sikeres átutalás...". A többit nem tudtam elolvasni, mert éppen ekkor jött be apa és eléggé méregetett. Nem szóltam semmit csak halkan elsunnyogtam mellette. 

A reptérre vezető út csendben telt. Én a gondolataimba merültem, meg hát eléggé izgultam. Apa meg szerintem csak úgy elvolt a kis világában. Szerintem úgy sem tudott volna mit mondani, mikor otthagyott minket. Lehet, hogy ez egy kicsit így durva, de azóta nem nagyon beszélgettünk úgy.

Mikor megérkeztünk a reptérre a bejáratnál Dave és a szülei már ott voltak. És pár méterrel megpillantottam anyát ahogy telefonál.:) Fel alá járkált és miközben magyarázott hadonászott a kezeivel. Vicces volt. 

-Sziasztok! Köszöntöttem őket még félig a gondolataimba merülve. Amúgy Dave szülei kértek meg, hogy tegezzem őket, magamtól soha nem tenném meg. Apa is nemsokára odaért hozzánk csak ki kellett rángatnia a két beszorított bőröndöt a csomagtartóból. Nagy nehezen sikerült neki. 

Beszéltünk még egy kicsit, majd elkezdtünk elköszöni. Anyának nagyon nehezen ment, pedig Ő találta ki ezt a "büntetést". Viszont Dave szüleinek sem ment valami könnyen. Nemsokára anya és Dave szülei el is mentek, mert valami fontos dolguk volt. Apa viszont ott maradt velünk és megvárta míg felszállunk. 

Már be is csekkoltunk mikor a nő a pultnál azt mondta, hogy rossz helyen vagyunk és át kell mennünk egy másik sorba. Pedig anyáék azt mondták, hogy ide kell beállnunk. Ezt nem értem!!! Apa meg egyfolytában csak mosolygott.

-Apa! Most mi van? Estem kétségbe. 

-Ezek szerint rossz helyre álltunk be. Gyertek ott a mi sorunk. Tört utat magának a tömegen keresztül. Hitetlenül Dave-re néztem aki csak megvonta a vállát, megfogta a kezem és apa után mentünk. Nem sokat kellett várnunk a sorba nemsokára sorra is kerültünk. Becsekkoltunk és feltettük a bőröndöket az asztalra meg a többi dolog amit ilyenkor csinálni szoktak. Szerencsére egyikünk sem csipogott be.:) 

Mielőtt még felmentünk volna a repülőre apu ellátott pár jó tanáccsal, főleg Dave-t. Fiúk! Végül érzelgős búcsút vettünk egymástól és felszálltunk a gépre. Mikor elfoglaltuk a helyünket küldtem egy SMS-t Amy-nek, anyunak és apunak is a biztonság kedvéért.:) Utoljára kinéztem a repülő ablakán és meglepetésemre megpillantottam aput: 

Integettem neki hátha észrevesz, de nem. Nem baj! Két hét múlva újra találkozunk. 

Bedugtam a fülembe a fülhallgatómat és ráhajtottam a fejem Dave vállára. Innentől kezdve az út nekem üres ugyanis végigaludtam. Szerintem Dave is, mert mikor megérkeztünk akkor ébredt csak fel. Nyújtózkodtam egy sort, majd kinéztem az ablakon és nem hittem a szememnek. Nem hiszem el, hogy anya Hawaii-ra száműzött minket büntetésként!!!Gyorsan felkeltettem Dave-t és elmeséltem neki a boldogságom okát. Nem hitt nekem amíg a saját szemével nem látta. Alig vártuk, hogy leszálljon a gép és mi ténylegesen Hawaii-on lehessünk. Szerencsénkre mind a ketten elég jól tudunk angolul így az eligazítással nem volt gond. Sem a pénz dologgal, mert a szülők már mindent lerendeztek előre. 

A reptéren fogtunk egy taxit és a szállodánk felé vettük az irányt.

Képek amit a repülőből csináltam: 

Az egyik szálloda amelyikben lakni fogunk<33

Este felé értünk oda így pont le tudtam fotózni a gyönyörű naplementét:)

Meghoztam az új részt!!! Remélem, hogy tetszik és a késés miatt próbáltam ezt hosszabb részre írni. A következő gyorsabban fog érkezni (remélem)!!!:DD Még egyszer remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket!!!!

Próbálok nagyon sietni!!!!<3

Melanie