7. rész: Segítség

Vasárnap egész nap tanultunk a hétfői témazéróra. Nem engedtem meg Amynek, hogy bármi más lekösse a figyelmét. Fontos, hogy jól sikerüljön neki ez a dolgozat, mert hát nem a legjobb kémiából. Egész álló nap csak tanultunk és tanultunk.Ő már az elejétől fogva unta, de én nem adtam fel. A végén úgy tűnt, hogy nagyjából érti, hogy miről van szó. Elég sokáig elhúzódott a tanulás és elfelejtettem, hogy nekem délre haza kellett volna érnem. Nagy késében voltam.Mindent bedobálta a táskámba.

-Szia! Majd még találkozunk. Öleltem meg és lerohantam az  emeletről. -Csókolom! Kiabáltam, majd kimentem az ajtón. Sietős lépésekkel hagytam el az utcát és kanyarodtam rá a főútra. Tíz perc alatt haza is értem, mert tettem egy kis kitérőt a bolt felé. Vettem ezt azt. Otthon nem találtam senkit. Gondolom fontos ügyeket intéznek, mint mindig. Kiraktam a koszos ruháimat a szennyesbe, majd felzárkóztam a szobámba. Bekapcsoltam a skyp-ot hátha valaki fent lesz. Szerencsémre Max fent volt. Rögtön rá is írtam:

Én: Szia! Ráérsz egy picit?
Max: Persze.:) Mondjad csak.
Én: Gondban vagyok!:(
Max: Mondjad. Hátha tudok segíteni...!
Én: Köszi!!!<3 Tudom, hogy ez nagyon lányos lesz, de benned megbízom.
Max: Igen...?!
Én: Szóval van egy bizonyos fiú aki, nem mondhatnám, hogy szerelmes vagyok belé csak más érzelmeket táplálok iránta. Nem érted, igaz???
Max: De! Értem én!:)
Én: És nem tudom, hogy ő mit érez? És az sem biztos, hogy én is érzek bármi olyasmit is iránta, de az biztos, hogy más. Ajj!!!:( Semmit nem értek!!!!!!
Max: Nyugi!:) Akkor van az a fiú és nem tudod, hogy mit is érzel iránta, és hogy ő mit is érez irántad?? Igaz?!
Én: IGEN!!! Mit csináljak?
Max: Én a helyedben elmondanám neki, hogy mit is érzel pontosan.
Én: Kizárt dolog!!!!!!!
Max: Hidd el, nem lenne semmi rossz, ha nem is jössz össze vele......!:) :)
Én: Biztos?
Max: Igen! Elég jól ismerem, és ő nem az a fajta...!
Én: :O ????????? Honnan tudod???
Max: Azért még vak nem vagyok!!!:) xd
Én: De ugye másnak nem mondtad el?
Max: Persze, hogy nem!!! Megbízhatsz bennem!;)
Én: Oké! Még gondolkozom rajta...! És kösz, hogy meghallgattál!:* :)
Max: Nincs mit! Mire valók a barátok, ha nem erre?
Én: :) <3 Szia!!!
Max: Szia!

És kiléptem a csevegőből. Nagyon sokat segített, hogy tudtam vele beszélni. Legalább tudhatom, hogy rá is mindig számíthatok. A beszélgetés után próbáltam a tanulásra koncentrálni, de sehogy nem ment. Mindig ő jár a fejemben. Lehet, hogy beszélnem kéne vele. A vacillálásomat a telefonom egyre hangosabb csipogása zavarta meg. Megnéztem, hogy kinek hiányzom ilyenkor. Anya írt egy SMS-t, hogy elég későn fognak hazaérni, mert valami tárgyalásuk elhúzódik. Nem értettem az egészet. A tanulást feladtam, ezért kerestem valami jó és egyben fárasztó filmet. Találtam is egyet ami elég fárasztónak tűnt. Találtam a konyhában egy zacskó chipset (azt el is csórtam)., meg egy pohár meleg teával tértem vissza a szobámba. Elterültem az ágyamon és kezdődhetett a filmnézés. Egészen egyig néztem, de utána elaludtam rajta. Aztán fél háromkor felkeltem, hogy valami nagyon csipog. A gép csipogott, hogy vége lett a filmnek. Félig nyitott szemmel próbáltam kikapcsolni. Pár perc próbálkozás után sikerül is. Amint kikapcsoltam dőltem is vissza a helyembe. Másnap reggel elég nyűgösen ébredtem fel. A nyakam és a derekam is fájt. Mindenemet elaludtam. Lassal lebotorkáltam az emeletről és megpróbáltam élet jeleit mutatni.

-Minden rendben van drágám? Nézett rám aggodalmasan anya.

-Öhöm! Bólintottam alig láthatóan. A reggelit nagy nehezen sikerült elfogyasztanom, majd visszakullogtam a szobámba. Annyi szerencsém van, hogy a ruhámat már tegnap kiraktam, ma csak fel kell vennem. Fél óra alatt sikerült is elkészülnöm. Anya pedig bevitt a suliba.

Este filmnézés közben:

 

Meghoztam az új részt!!! Egy kicsit rövidre sikeredett, de megpróbálom a kövit egy kicsit hosszabbra írni...!:) Remélem, hogy tetszik és minél hamarabb  tudom hozni a kövit!!!;) <3

Melanie

6. rész: Eső

Ma elég későn keltünk fel. Úgy tizenegy körül. Persze mind a ketten lustálkodtunk egy kicsit. Jó sok időbe telt mire sikerült elkészülnünk. Lementünk reggelizni és Amy szüleivel egyeztettük a programunkat.

-Úgy terveztük, hogy lemegyünk a parkba futni. Mondta Amy teli szájjal. A szülei nem mondtak semmit, csak bólogattak. Belementek az ötletbe. Főleg amiatt is, mert nem lesznek itthon és nem szeretnék, ha szétszednénk a lakást. Ők a reggeli után el is tűntek, de nem mentek még el.

-Nekünk is ideje lesz készülődni. Mondtam két pohár kakaó között. Amy nem mondott semmit csak bólintott miközben a szendvicsét tömte magába. Kajálás után rögön felrohantunk a szobájába készülődni. Minél korábban szerettünk volna indulni, de ez már tárgytalan.:) Sikerült kiválasztani mind a kettőnknek valami futós cuccot. Lófarokba kötöttük a hajunkat. Indulhattunk is. Már az utca sarkánál jártunk mikor Amynek eszébe jutott, hogy nem hozott magával kulcsot.

-Nem baj! Majd legfeljebb bemegyünk hozzánk. Mondtam és magam után húztam. Pechünkre a park tömve volt. Nekünk ez nem számított, mi is elkezdtünk futni. Az eleje elég kemény volt, de utána már simán ment. Körülbelül két órát futottunk, mert az eső megzavarta a programunkat. Elkezdett szakadni. Mi meg futottunk amilyen gyorsan csak tudtunk. Egy buszmegállóba mentünk be. Ott próbáltam felhívni a szüleimet, de ki volt kapcsolva a telefonjuk. Ekkor eszembe jutott, hogy nincsenek is itthon.

-Most mit csináljunk? Estem kétségbe.

-Megoldjuk. Nyugi! Már meg is van! Felhívom Zack-et és átmegyünk hozzá. Találta ki ezt a nagyszerű ötletet. Már hívta is őt. Először csak kicsöngött. Harmadjára sikerült is elérnünk.

-Szia Zack. Nem zavarlak? Szólt bele a telefonba Amy.

-Nem. Mondjad csak. Mondta eléggé nem hallhatóan, mert valami ricsaj elnyomta a hangját.

-Csak azt szerném kérdezni, hogy át e mehetnénk hozzád?

-Sajnálom, de nem vagyok otthon. David-éknél vagyok. Miért?

-Akkor mindegy,  csak tejesen átáztunk és nem tudunk hova menni. Mondta szomorúan Amy.

-Nyugodtan át jöhettek. David szülei megengedik. Gyertek át, nehogy megfázzatok.

-Oké! És köszi! Bontotta a vonalat Amy. -Megyünk a fiúkhoz. Jelentette be boldogan.

-Oké! Virultam ki egy kicsit. Sietnünk kellett, mert még mindig szakadt az eső. Mivel nem volt nálunk pénz futnunk kellett. tíz perc múlva meg is érkeztünk David-ék háza elé. Teljesen átáztunk, mindenhonnan folyt rólunk a víz. Gyorsan becsöngettünk, mire Zack ajtót nyitott nekünk.

-Ti meg hogy néztek ki? Azonnal gyertek be! Terelt be minket az ajtón. Bent persze mindenki csodálkozva nézett minket. David anyja rögtön szervezkedni kezdett.

-Gyertek csak lányok! Adok nektek tiszta ruhát és meg is szárítkozhattok. Rögtön utána is mentünk, mert szerettünk volna megszabadulni a vizes ruháktól. Megkaptuk David nővérének a kinőtt ruháit. A hajunkat meg úgy ahogy megszárítottuk. Miután elkészültünk bementünk a fiúkhoz.

-Készen is vagytok? Lepődött meg Max.

-Ahha! Mosolyodott el Amy. Én leültem Zack mellé, Amy meg David videó játékai között  kutakodott.

-Szeretnél valamelyikkel játszani? Kérdezte David mosolyogva.

-Igen! Vágta rá lelkesen Amy.

-Akkor játsszuk! Mindenki benne van? Nézett körbe kérdőn Max.

-Én sajnos nem tudok játszani. El kell mennem, de nektek jó szórakozást. És Zack kiment a szobából.

-Te játszol Melanie? Nézett rám kérdőn David. A háta mögött pedig Amy hevesen bólogatott.:)

-Nekem mindegy! Vontam meg a vállam.

-Akkor igen. Mondta mosolyogva Max. -Amy te tudsz ilyennel játszani? Fordult felé.

-Nem! Rázta meg a fejét mosolyogva.

-Ez kemény menet lesz. Sóhajtott egy nagyot. -Gyere ide! Megmutatom, hogy mit mikor kell használni. Amy odaült Max mellé és nagyon figyelt. Vagyis csak próbált. Én meg ott maradtam kettesben David-dal. De éppen nem volt bent a szobában úgyhogy én elfoglaltam magam. A DVD-it kezdtem el nézegetni. De ekkor valami megbökte a lábam. Lenéztem a földre, hogy megnézzem ki az. Egy nagyon aranyos kutyus volt az. Rögtön lehajoltam hozzá és elkezdtem simogatni. Ez tetszett a kutyusnak ezért elkezdett halkan ugatni mire David bejött a szobába. Mikor meglátott a kutyájával elmosolyodott, majd odajött hozzánk és leguggolt.
-Nagyon megkedvelt téged. Mondta miközben a kutya fejét simogatta.
-Én is őt. Nagyon aranyos. Hogy hívják? Kérdeztem.
- Roxy. De nem én neveztem el. Ő a nővérem kutyája volt, de mivel elköltözött itt hagyta nekem.
-Szerencsés vagy! Mondtam ki hirtelen. Meg is bántam. Még nem tudom, hogy fogom magam kimagyarázni ebből.
-Mért? Nézett rám kérdőn.
-Hát, mert izé! Van testvéred, meg van egy nagyon aranyos kutyád. És rengeteg barátod. És nem tagadhatod, hogy a suli egyik legmenőbb diákja vagy. Magyarázkodtam össze vissza. 
-Ez lehetséges, de ha nincsenek igazi barátaid akkor mit sem ér az egész. De szerencsére nekem itt van ez a lökött. Mutatott Max felé. Ezen elnevettem magam. -Meg persze Amy, Zack és te. A többi csak felszínes barátság. Fejezte be a mondandóját. Az utolsó előtti mondata teljesen meglepett. Hogy én is az igaz barátai között lennék. Ekkor az egekben éreztem magam.:)
-Akkor játszunk? Kérdezte Max.
-Persze! Vágtuk rá egyszerre.
-Amy biztos, hogy érted? Súgtam oda neki.
-Nem! De majd megoldom valahogy. Vonta meg a vállát és a játékkal ismerkedett.
-Akkor a csapatok! David és Melanie, és Amy meg én. Osztott szét minket gyorsan Max. Mi David-dal egymásra néztünk és elmosolyodtunk. A játék során egy csomót röhögtünk. Főleg Max-en és Amyn. Amy egyáltalán nem értette a játékot. Össze vissza nyomkodott mindent, és még a saját játékosát is kilőtte. Max hiába magyarázta el neki, ő sehogy sem akarta megérteni. Mi meg rajtuk röhögtünk. Az eső természetesen ugyan úgy szakadt tovább. Volt a délutánnak egy pontja amikor annyira röhögtünk, hogy egymásnak dőltünk David-dal. Pár centire állt meg az arcunk a másikétól. Én persze rögtön elkaptam a fejem. Látszott David-on is, hogy zavarba jött.:) A nap többi részét egy kicsit távolabb folytattuk egymástól. 7 óra felett aztán elkezdtünk készülődni. Persze a fiúk segítettek összeszedni a ruháinkat.
-Máskor is összefuthatnánk. Mondta Max miközben a játékot szedte szét.
-Én benne vagyok. Egyeztem bele.
-Én is! Emelte fel a kezét Amy. Mindannyian David-ra néztünk. Mielőtt bármit is mondott volna rám nézett, majd bólintott egyet. Így nemsokára újra találkozni fogunk. Már alig várom!!!
Mikor hazaértünk (mármint Amyékhez) felmentünk a szobájába és kibeszéltük az egész napot. Szerinte még mindig összeillenék David-dal. Főleg a mai nap után. Én, mint mindig ráhagytam a dolgot. Úgy sem tehetek semmit. Elég késő volt mikor elaludtunk. Már nem is emlékszem, hogy min aludtunk be. De az biztos, hogy ettől a naptól fogva egészen másképp fogok tekinteni a fiúkra.
David kutyája:

Nagyon megkedveltem. Remélem még lesz alkalmam játszani vele. Én is szeretnék egy kutyát! Ezt még megemlítem a szüleimnek.:)

Hát sikerült meghoznom az új részt! Remélem, hogy tetszik! Nemsokára jön a kövi!!!:) <3

Melanie

5. rész: Közös buli

Másnap a suliban elég nagy felfordulás volt. Amúgy is mindig az van, de ma a tavaszköszöntő buli szervezése miatt van nagy káosz. Amy már említette, de elfelejtettem, hogy ma lesz. Első órán a matek tanár helyett az osztályfőnök látogatott meg minket.

-Mint tudjátok ma lesz a tavaszköszöntő buli. Kérek minden diákot, hogy normális öltözékben jelenjen meg, és próbáljon meg viselkedni. Remélem, hogy mindenki megteszi ami tőle telik. Ennyit szerettem volna mondani. Jó tanulást. Ment ki az osztályból. Hatalmas nyüzsgés támadt a teremben.

-Te miben jössz? Hajolt oda hozzám Amy.

-Az sem biztos, hogy jövök. Mondtam csalódottan.

-Mért nem? Hallottam meg a beszélgetésünket Max. Pedig tök mással volt elfoglalva. Mindenki kérdő tekintettel nézett rám. Kösz szépen Max!

-Mert...! Nem tudom. Gondolkoztam el én is a dolgon.

-Akkor viszont kötelező eljönnöd! Jelentette ki.

-Rendben! Adtam meg magam. A nap többi része tervezgetéssel telt el. Kitaláltuk Amyvel, hogy majd suli után átmegyünk hozzájuk és, majd egymást felöltöztetjük, kifestjük. Mivel az egész iskolára vonatkozik a buli kitaláltuk, hogy ez egész osztály egységesen öltözzön be hasonló ruhákba. A nyárias stílusnál maradtunk. Az utolsó óra után sietnem kellett, mert még mielőtt átmentem volna Amyhez haza kellett ugranom pár ruháért. Már az udvaron tartottam mikor eszembe jutott, hogy az egyik könyvemet bent hagytam a padomban. Megfordultam és gyors tempóban indultam befele. Olyan nagy lendülettel mentem volna be az ajtón, hogy észre sem vettem, hogy David pedig kifelé jön. Pechemre összeütköztünk.

-Bocs! Mondtam, de rá sem mertem nézni.

-Semmi baj. Ez a tiéd? Dugta az orrom alá a biológiakönyvem. Meglepődtem, ezért felnéztem rá.

-Igen. Köszönöm. Vettem el tőle.

-Nincs semmi. Amy nyomta a kezembe, hogy ha látlak adjam neked oda. Magyarázta meg a szitut, majd elköszönt és elindult a haverjai felé, akik már várták őt. Gondolhattam volna. Amy ezért még számolunk! Otthon gyorsan összeszedtem a szükséges dolgaimat, majd indultam is Amyékhez. Az ajtójuk előtt nem kellett sokat várnom. Ahogy odaértem és csöngettem volna már ki is nyitotta az ajtót. Rendesen meg is ijedtem.

-Te itt vártál engem az ajtóban? Kérdeztem furán.

-Nem! Zárta rövidre a dolgot. Én ebben viszont nem vagyok olyan biztos.:) Felmentünk a szobájába és kiszedtem minden egyes holmim a táskámból. Ő meg a szekrényét tárta ki. Kedvünkre válogathattunk. Egy óra alatt sikerült is választanunk. Már csak a hajunkat kellett megcsinálni.

Amy ezt a szettet választotta:

Én meg emellett döntöttem:

Volt még egy óránk a buli kezdetéig ezért csináltunk pár képet magunkról. Az egészet elvicceltük. Elraktam a fényképezőgépemet és már indultunk is volna, de ekkor Amy telefonja csörögni kezdett. Felvette és egy darabig csak beszélt. Mikor lerakta kérdőn néztem rá.

-Zack volt az. Azt kérdezi, hogy nem lenne e gond, ha velünk jön. Mondtam neki, hogy nem. Ugye nem baj?

-Persze, hogy nem. Mosolyodtam el. Kimentünk az ajtón és hirtelen elfogott a röhögőgörcs. Nem bírtam abbahagyni. Amy is hasonló helyzetben volt.

-Nagyon vicces! Túlléphetnénk a témán. Mondta Zack durcásan. Levegő után kapkodva magyaráztam, hogy nem is azon nevetünk. De már nem tehettünk semmit. Nem hitt nekünk. Végig az úton az iskoláig végig Zack szalmakalapján röhögtünk. El is kértük tőle. Abban parádéztunk végig az utcán. A suli előtt nem volt nehéz megtalálni az osztályunkat. Ők voltak a leghangosabbak. Mikor észrevettek minket elkezdtek kalimpálni a kezükkel.

-Sziasztok! Köszöntöttük őket boldogan.

-Csini kalap! Szedte le rólam a szalmakalapot Max. Zavaromban teljesen elpirultam.

-Nem az övé. Az enyém. Vette el tőle Zack.

-Nincs már hideg? Toporgott Amy egy helyben, hogy felmelegítse magát.

-De, egy kicsit. Menjünk be nehogy valamelyik lány megfázzon. Indult el befele David. A tornateremben volt megtartva a buli. Az egész szépen fel volt díszítve. Mindenhonnan kék és fehér lufik lógtak. Felültünk az egyik lelátó leghátsó sorába. Ott egyik tanár sem látott minket.:) Én Amy és Zack között ültem. A bulit az igazgató kezdte egy igen hosszú beszéddel. Mikor végzett max. hangerőn kezdett el szólni a zene. A diákok mind lerohantak a "tánctérre". Most nem voltam olyan hangulatban, hogy táncoljak, de nem is lett volna kivel.

Egyfolytában az osztálytársaimat fürkésztem. Minden fiú táncolt számomra ismeretlen lánnyal. Amy ekkor ért mellém.

-Csinálunk képeket? Vetődött be mellém. Szó szerint.:)

-Lehet! Vidultam fel. Elővettem a gépem, felálltunk a helyünkről és leültünk a lépcsőre egymással szemben. Egymásnak vágtunk grimaszokat. Sokat nevettünk és rengeteg kép készült. A kedvünket a fiúk szakították félbe. Max kivette a kezemből a gépet és elkezdte nézegetni őket. Próbáltam utána kapni, de már hiába. Mosolyogva végignézte az összeset, majd odaadta David-nak. Most viszont lesütöttem a szemem és teljesen elpirultam. Nem szólt semmit csak mosolyogva végignézte, majd odaadta nekem. Éppen zeneváltás volt mire Max felpattant és felém nyújtotta a kezét. Értetlenül néztem rá mire elmosolyodott. Ekkor kapcsoltam. Felpattantam és lementem vele a tánctérre. Ezután a pillanat után egy csomó fiú kért fel táncolni. Nagyon hálás vagyok ezért Max-nek. Az este folyamán rengeteg képet készítettünk. Még David-dal is táncoltam. 9-kor lett vége az egész bulinak. Addigra a diákok nagy része már hazament. Az ajtó előtt mi is elköszöntünk egymástól, majd Amyvel elindultunk hozzájuk. Péntek lévén anyuék megengedték, hogy náluk alhassam. Mikor már mind a ketten az ágyában feküdtünk (jól összehúztuk magunkat) beszélgettünk még egy darabig. Természetesen a fiúkról. Azt is kitárgyaltuk, hogy kihez ki illik. Nálam Amy ragaszkodott David-hez. Már nem is ellenkeztem, úgy is a maga igazát fújja. Kettő órakor sikerült elaludnunk. Elég sok mindent terveztünk holnapra szóval ki kell pihennünk magunkat.:)

4. rész: Zene és még egy barát

Ma reggel sikerült nyakfájással ébrednem. Mondhatom elég kellemes érzés. Főleg úgy, hogy ma lesz az első napom az új sulimban, de szerencsémre Amyvel megbeszéltük, hogy elém jön és együtt megyünk. Gyorsan bepakoltam a cuccaimat (tegnap nem volt erőm, még ehhez sem) és nekiláttam készülődni. Előbb a reggeli tevékenységeimet végeztem el a fürdőben, majd jöhetett a ruhám. Mindig is baj volt, hogy csak tíz percem van felöltözni, szóval igyekeznem kell. De nekem ez ma sehogy sem akart összejönni, ezért cselekednem kellett. Felhívtam Amyt, hogy nem e tudna előbb jönni. Rögtön igent mondott és 5 perc múlva meg is érkezett. Kinyitottam neki az ajtót, majd fel is húzódtunk a szobámba.

-Segítened kell! Nem tudom, hogy mit vegyek fel. Estem szét teljesen.

-Muti a ruháidat. Majd én találok neked valami megfelelőt. Mászott bele a szekrényembe derékig. Pár perc múlva már indulásra készen álltam előtte.

Ezt vettem fel ma:

Ő pedig így nézett ki, mert talált a ruháim között egy jobbat és szeretett volna átöltözni. Természetesen hagytam, hogy átvegye. Szóval ő így nézett ki:

Sietnünk kellet, mert már csak negyed óránk maradt. Lerohantunk az emeletről és indultunk is volna kifele, de anya feltartott.

-Ti még mindig itt vagytok! Gyertek gyorsan, majd én elviszlek titeket! Nyitotta ki az ajtót, majd beszálltunk a kocsiba. Rátaposott a gázra és már indultunk is. Rekordidő alatt odaértünk a sulihoz.

-Köszi! Majd megyek haza, de szerintem fogok késni. De mindenesetre, majd hívlak. Szia! Köszöntünk el és indultunk el a bejárat felé.

-Annyira jó, hogy te itt vagy nekem! Így biztos nem fogok eltévedni, és amúgy is. Végre van egy igazi barátom! Öleltem szorosan magamhoz. Először meglepődött, de visszaölelt.

-Áá! Csak ti vagytok azok. Nem ismertelek fel titeket, így ölelkezés közben. Ért oda mellénk Zack.

-Nagyon vicces! Erőltetett vigyort az arcára Amy. Még egy darabig elbeszélgettünk, de mennünk kellett, mert kezdődtek az óráink. A termünkben óriási káosz fogadott. Sikerült épségben megkeresni a padunkat és birtokba venni. Levettem a napszemüvegemet és leraktam a padomra mire egy fiú felkapta és felvette. Meg kell hagyni, hogy elég helyes volt. Először elég vicces volt.

-Visszakaphatom? Kérdeztem mosolyogva.

-Gyere érte! Akkor megkapod. Mondta szintén mosolyogva, de ez más volt. Naivan odamentem hátha akkor visszakapom, de tévedtem. Odadobta az egyik haverjának. Ebből a végén dobálózás és kergetőzés lett.

-Ez egyáltalán nem vicces! Kérem vissza a szemüvegem. Álltam meg egy helyben, megunva az örökös rohangálást.

-Szerintünk viszont az! Mondták egyszerre a fiúk. Fogtam magam és leültem a helyemre. Egyszer úgy is vissza kell adniuk. Én tudok várni.

-Visszaszerezzem? Jött oda mellém Zack.

-Nem kell! Köszi. Egyszer csak megunják. Vontam vállat. De ekkor egy másik fiú (akit eddig nem is láttam) odajött hozzánk és odaadta a napszemcsim. Szőke haja volt és elég helyesen nézett ki. Rám mosolygott, majd visszament a helyére. Döbbenten ültem a helyemen, miközben a kezemben tartott szemüveget néztem. A zavarodottságomat a csengő szakította félbe.

-Pszt! Amy! Ki volt az a fiú aki odaadta a napszemüvegemet? Hajoltam oda hozzá, hogy senki más ne hallja.

-A szőke? Ő David Turner. Az iskola egyik legmenőbb fiúja. Miért? Kérdezte mosolyogva.

-Semmi! Csak meglepett, hogy ő nem szórakozott rajtam. Fordultam vissza rendesen a padomba. Egész órán máshol járt az eszem. Ezt Amy észre is vehette, mert órák után szóvá is tette.

-Rajta jár az eszed. Igaz? Kezdett el faggatni.

-Ez nem is igaz. Csak egy kicsit elbambultam. Próbáltam hazudni. Összeráncolt homlokkal nézett rám. -Jól van na! Igen bevallom rajta gondolkoztam. De mielőtt még elkezdenél kombinálni nem érzek iránta semmit. Romboltam le a kis tervecskéjét.

-Pedig szép pár lennétek. Vonta meg a vállát.

-Ez még eszedbe se jusson! Mentem utána. A délutánt a Szajna partján töltöttük. Egy csomót sétáltunk, beszélgettünk és fagyiztunk. Sajnos Amynek 3-ra haza kell érnie ezért elbúcsúztunk. Ő elment haza, én meg még sétáltam egy kicsit. Mivel már tavasz eleje volt meleg az idő, ezért leültem a Szajna egyik partjára ami le volt betonozva. Becsuktam a szemem és gondolkoztam. Mindenen. Egyszer csak zenére lettem figyelmes. Gitárhangokra. Kinyitottam a szemem és elkezdtem keresni a hang gazdáját. Nem tartott sokáig míg megtaláltam. Az egyik lökött fiú osztálytársam volt az. Nem is gondoltam volna, hogy gitározik. Nagyon jó volt őt hallgatni. Mivel későre járt ideje volt hazamennem. Gyalog indultam el, de kis idő múlva a fiú beért. Egymás mellett sétáltunk síri csendben. Végül megszólalt.

-Bocs a délelőttiért. Nem akartunk megbántani, csak hát minden új osztálytársunkat így "köszöntöttünk" eddig. Mondta megbánóan.

-Nincs semmi baj. Egyáltalán nem haragudtam meg rátok ezért. Mondtam mosolyogva.

-Akkor nincs harag? Kérdezte most már sokkal boldogabban.

-Nincs! De az elég ciki ha még nem tudom a nevedet? Kérdeztem nevetve.

-Ja bocs! Max Blue vagyok! Amúgy merre mész?

-A Papillon rue felé. Ugyanis ott lakom.

-Akkor elkísérlek.

-Köszi! Elindultunk most már véglegesen haza. Az egész utat végigbeszéltük. Mindent elmesélt az osztályról. Jó volt vele beszélgetni, és egy fiú szájából hallani az osztály történetét, mert eddig csak Amy mesélt róla. Azt is elmondta, hogy már kiskora óta foglalkozik a zenével és nagyon szereti is csinálni. Én is elmondtam, hogy táncolok. Eléggé meg is lepődött. Az utca sarkánál elbúcsúztunk egymástól, majd ő elment a másik irányba. Hazaérve köszöntöttem a szüleimet, majd felmentem a szobámba tanulni. Mikor kész lettem felmentem Skyp-ra. Amy fent volt szóval még vele beszéltem két órát. Mindent elmeséltem a délutánomról. Nem hitte el, hogy Max-el beszélte. Elmondása szerint ő a legjobb barátja David-nak. És ő is menő.:) Elköszöntünk egymástól, majd befeküdtem az ágyamba. Azon gondolkoztam, hogy David miért viselkedett úgy velem, utána meg Max. De azért örültem neki, hogy ma is szereztem magamnak egy barátot, Max személyében.
Ma este is boldogan aludtam el.

3. rész: Az új barát

Az egész épület olyan volt, mint egy kastély. Hatalmas és stílusos. Az iskola "udvara" is óriási volt. Mivel éppen szünet volt a tanulók mind kint voltak az udvaron és a fűbe ülve tanultak, beszélgettek, nevettek. Az egész filmbeillő volt. Már csak nekem kell beilleszkednem. Nagy nehezen sikerült megtalálnunk az igazgatóit. Anya bekopogott, majd amikor hallottuk az igazgató mély hangját benyitott.

-Jó napot kívánok! Mondta barátságosan. Olyan jó kisugárzása volt. Egyfolytában csak mosolygott. -Foglaljanak helyet. Invitált minket beljebb. Persze nem akartunk bunkónak tűnni ezért leültünk. -Szóval te lennél az új diák? Nézett rám kérdőn.

-Igen. Melanie Lovell vagyok. Nyújtottam a kezem ő meg megfogta, és jó erősen megszorongatta kézfogás képen.

-Akkor gyorsan intézzük el a papírmunkát, hogy legyen időd megnézni az iskolát és az új osztálytársaidat. Kutatta át a fiókját. Gyorsan ledarálta, hogy mire lesz szükségem, odaadta a könyveimet, majd anyával aláíratott néhány papírt.
-Kész is volnánk! Most nekem nincs időm megmutatni az iskolát, de egy rendes diákunk, majd körbevezet. Mondta, majd ki is ment a helyiségből.
-Kislányom nekem is mennem kell. Majd szólj és jövök érted. Ölelt meg és elhúzta a csíkot.
-Ez tök szuper! Beszéltem magamban miközben odamentem az ablakhoz. Olyan jó volt látni, hogy a többi diák ilyen jóban vannak egymással. Remélem, hogy én is hamar be fog illeszkedni. Ekkor valaki kinyitotta az ajtót. Összerezzentem és megpördültem a tengelyem körül. Egy fiú lépett be. Elég magas volt, olyan velem egy korú.
-Bocsánat, hogy rád ijesztettem. Nem volt szándékos. Én Zack Hopkins vagyok. Húzta mosolyra a száját.
-Semmi baj. Én meg Melanie Lovell. De miért mosolyogsz? Kérdeztem meglepetten.
-Ááá semmi! Csak az egyik osztálytársam azt mondta, hogy egy stréber lesz az új diák. De te nem látszol annak. Ez is meglepett egy kicsit. Először is! Mi az, hogy stréber? Ki mondta, hogy én az vagyok? Másodszor meg mi az, hogy nem látszom annak? Még szép, hogy nem látszom annak, mert nem is vagyok az. És harmadszor pedig akkor milyennek nézek ki?
-Semmi baj! Mondtam, majd kérdőn néztem rá.
-Ja! Bocsi! Én foglak téged körbevezetni. Mondta, majd udvariasan kinyitotta nekem az ajtót. Csendben sétáltunk egymás mellett. Mindent részletesen megmutatott és azt is elmondta, hogy körülbelül, hogy zajlik egy nap ebben az iskolában.
-Most pedig bemutatlak az új osztálytársaidnak. Én is köztük vagyok. -Előre is figyelmeztetlek, hogy eléggé hülye az osztályunk, úgy hogy jobb az elővigyázatosság. Mondta, majd bement a 7-es terembe. Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy utána menjek, de muszáj volt. Amikor beléptem egy focilabda repült felém. Szerencsémre jó a reflexem, ezért sikerült időben elkapnom. Egy másik fiú odajött hozzám és bocsánatot kérve elvette a labdát. Mindenki érdeklődve fürkészett engem. Egy kicsit sem volt zavaró.
-Ő itt Melanie Lovell az új osztálytársunk. Mutatott be Zack.
-Sziasztok! Intettem és mosolyogtam.
-SZIIIAAA!!! Mondták egyszerre és le is tudták az ismerkedést, de szerencsémre egy normálisnak tűnő lány odajött hozzám.
-Szia! Amy Cowell vagyok. Nyújtotta a kezét. Én meg udvariasan kezet fogtam vele. Innentől kezdve nagyon jót beszélgettem vele. Már helyet is csinált nekem másnapra. A szünet végén elköszöntünk egymástól, még egy ölelés is belefért, majd a többiektől is elköszönve kimentem a parkolóba, mert anya már várt rám.
-Milyen volt? Nézett rám kíváncsian. Mindenről beszámoltam neki, az elejétől a végéig. Be sem állt a szám. Mikor hazaértünk anya valami meglepetésről beszélt nekem. Kiderült, hogy már vett is nekem iskolatáskát az engedélyem nélkül. Már el is képzeltem, hogy milyen lesz amit anyum vett nekem. Sokkal rosszabb lett, mint amilyenre számítottam.
Ezt szánta nekem:

Én viszont hallani sem akartam róla! Már tizenhat éves vagyok. Nem vagyok hajlandó ilyennel járkálni a vállamon. Mivel tudtam, hogy fog nekem venni egyet én már jóval előbb vettem magamnak.

Én ebben fogok mutatkozni:

Nagy nehezen belement a dologba, de még mindig mérgelődött, hogy akkor meg miért adott ki rá ennyi pénzt. Próbáltam vigasztalni, nem túl sok sikerrel. Felmentem a szobámba és nekiláttam a tanulásnak, de ekkor valaki elkezdte apró kavicsokkal dobálni az ablakomat. Hitetlenkedve nyitottam ki az ablakot, hogy el tudjam zavarni a rongálót, de csak Amy volt az. Nagyon meglepődtem, de örültem is neki.
-Mit keresel itt? Hajoltam ki derékig az ablakból.
-Otthon unatkoztam és gondoltam elmegyek sétálni, de egyedül az is unalmas. Így hát eljöttem érted. Mondta büszkén.
-Máris megyek! Várj meg ott lent. Csuktam vissza az ablakomat és futottam le az emeletről.
-Anya elmentem itthonról. Sétálni megyek Amyvel. Tudod akiről már beszéltem neked. Majd hét körül jövök. Adtam puszit az arcára és kiviharzottam az utcára.
Amyvel elmentünk a parkba sétálni. Nagyon sokat beszélgettünk. Minden szóba került. Végre úgy érzem, hogy megtaláltam a legjobb barátomat magamnak. Ő is elmondta, hogy eddig nem voltak igazi barátai, és mikor meglátott reménykedve odajött hozzám, hátha én más vagyok. Mind a kettőnknek csak jó volt ez a döntés. Még beszélgettünk egy fél órát, de mivel mind a kettőnknek haza kellett mennie elindultunk visszafelé. Az is kiderült, hogy Amy csak pár percre lakik tőlem. Így minden nap át tudunk egymáshoz menni. Mikor hazaértem megrohamoztam a szobámat és beálltam a közepébe. Változásra volt szükségem. Tologattam, húzogattam a bútoraimat mígnem elkészült az új szobám.
Gyorsan lefürödtem és elmentem lefeküdni. Amíg nem aludtam el a másnapon gondolkoztam. Végül sikerült elaludnom.
Ilyen lett az "új" szobám:

Hát meghoztam az új részt! Remélem, hogy tetszett nektek. Nemsokára jövök egy új résszel!<3

Melanie

2. rész: 180 fokos fordulat

Semmi kedvem nem volt egyenesen hazamenni ezért elindultam a park irányába. Fogalmam sem volt, hogyan fogom elmondani a szüleimnek a hírt. És akkor most hova fogok iskolába járni......? Ezeken gondolkoztam mikor tudatomon kívül leléptem az útra. Hangos fékezéssel állt meg előttem egy ismerős autó. A sofőr kiabálva kiszállt a járműből mire tátva maradt a szája. Sajnos felismert.
-Te meg mit keresel itt?! Neked ilyenkor nem iskolában kéne lenned?!! Ordította le a fejem apu, majd betuszkolt az autóba.
-Nem kell rángatni. És nem, nem vagyok iskolában. Mert már nincs iskolám. Daráltam le gyorsan, hogy még véletlenül se értse meg, hogy mit mondtam. De sajnos apának nagyon jó hallása van, ezért lefagyva meredt rám, majd megrázta a fejét.
-Mit is mondtál? Ugye ez valami ócska tréfa? Próbálta bemagyarázni magának, hogy csak szórakozom vele.
-Sajnos ez nem tréfa. Csináltunk valamit amibe nem kellett volna belemennem. Hajtottam le a fejem bűnbánóan miközben semmi lelkiismeret furdalásom nem volt.
-Ezt nem hiszem el! Azt még elnéztük neked, hogy kisebb csínytevésekben benne voltál és, hogy a tanulmányi átlagod sem a legfényesebb. Ezeket betudtuk a kamasz korszak jeleinek. De hát az, hogy ki is rúgatod magad az iskolából az már mindennek a teteje! Kelt ki magából teljesen és össze vissza kalimpált a levegőben miközben vezetett.
-Kérlek szépen nyugodj meg! Mindent rendbe fogok hozni. Majd keményebben tanulok és-és elmegyek valami munkát keresni magamnak és akkor újra járhatok iskolába. Ezt a sulit úgy is gyűlöltem.
-És még is hogy akarsz te keményebben tanulni, mikor mindent az alapoktól kell kezdeni? Higgadt le teljesen. Úgy látszik tetszett neki az ötletem.
-Majd minden nap korán felkelek és egész álló nap csak tanulok meg tanulok, és csak egész késő este fogok lefeküdni. És talán a megtakarított pénzemből fogadhatok magam mellé egy tanárt aki segít benne. Na mit szólsz? Néztem rá félve, de reménykedve is. Nagy levegőt vett, majd összeráncolva a homlokát megrázta a fejét.
-Nem is tudom...!
-Légy szíves engedd meg! Rosszabb már úgy sem lehet és legalább magamtól csinálok valamit. Próbáltam győzködni. Teljességtudóan rám nézett és pár pillanatig csak szemeztünk. Nem tudtam, hogy mi jár a fejében, de reméltem, hogy semmi rossz.
-Nem tudom, hogy mi ütött belém, de rendben van. Jelentette ki. A döbbenettől meg sem bírtam szólalni. Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen bele fog menni.
-Nem fogsz bennem csalódni! Mindent megteszek, hogy büszke legyél rám. Öleltem szorosan magamhoz miközben ő meg vezetett. Az út többi része csendben telt. A ház elé érve apára néztem és elővettem azokat a nagy bociszemeimet.
-Anyának ki mondja el? Estem kétségbe mikor eszembe jutott anya.
-Ne aggódj! Én majd mindent elintézek. Szorította meg bátorítóan a kezem. Én csak mosolyra húztam a számat és bólintottam. Nem is volt olyan vészes a dolog anyával, mint amilyenre számítottam. Szerintem még megértőbb is volt, mint apa. Az a lényeg, hogy mostantól keményen kell tanulnom., de az biztos, hogy nem lesz könnyű. De én nem fogom feladni.

*Pár héttel később*

Az első pár nap borzasztó volt. Egy öreg fickót kaptam tanáromnak aki lássuk be nem valami kedves velem. Kifejezetten utál. Könyörögtem apának, hogy had kapjak mást, de hallani sem akar róla. Szerinte tökéletes nekem ez a tanár. Szerintem viszont nem!!!

*3 hónappal később*

Nem hittem volna, hogy ennyit fogok javulni. Már simán meg tudtam írni egy dolgozatot 4-re. A szüleim szerint is sokat fejlődtem, de nem csak a tanulás terén hanem a viselkedésem is megváltozott. Ezt jó volt hallani az ő szájukból. Én is rájöttem, hogy eddig helytelenül viselkedtem és nem voltam tisztelettudó a szüleimmel szemben. De ez most mind megváltozott. Mostantól csak jót akarok cselekedni és a szüleimnek engedelmeskedni. A hip hop-ot is be kellett egy időre fejeznem a tanulás miatt, de nem véglegesen.

*Plusz egy hónappal később*

Teljesen felkészültem ahhoz, hogy újra iskolába tudjak járni. A végén még a tanárral is jól kijöttünk. Azt is mondta, hogy nagyon büszke rám. Ezt azért jó volt tőle hallani. Már csak egy nekem megfelelő iskolát kell választani ahol a kedvenc tantárgyaimat tanulhatom. Most már kijelenthetem, hogy kedvenc tantárgyam is van. Mindenből ötösre vizsgáztam vagy valami ilyesmi. A főbb tárgyakból dolgozatot kellett írnom, hogy újra járhassak iskolába. Mivel mindegyik ötösre sikeredett újra normális diák leszek.

Reggel korán keltem, mert ma megyek a beiratkozásra. Megtaláltuk a nekem megfelelő sulit. Gyorsan kipattantam az ágyból és áttúrtam az egész ruhatáramat. 

Végül e mellett döntöttem:

A hajamat meg így csináltam meg:

Persze a színe és a mérete különbözik, de a stílus az ugyan az.
Leszaladtam a konyhába ahol szembe találtam magam anyával. Nem szóltunk egymáshoz, mert mind a ketten teljesen ki voltunk idegileg. A reggelit gyorsan elfogyasztottam és, hogy siettessem anyát megálltam mellette. Vette a lapot és ő is elkezdett sietni. 5 perc múlva már a kocsiban ültünk és a menetrendet egyeztettük. Bemegyünk az iskolába, ott beszélünk az igazgatóval, papírokat egyeztetünk stb. Utána pedig valaki körbevezet az iskolában, majd bemutat az új osztályomnak.
Annyira izgultam, hogy az ujjaimat kezdtem el tördelni. Anya rám is szólt, hogy hagyjam abba.
Meg is érkeztünk a suli parkolójához. Ott nagy nehezen sikerült találnunk egy üres helyet, majd leparkoltunk.
-Minden rendben lesz kicsim! Simán be fogsz illeszkedni és hiszem, hogy mindenkivel simán ki fogsz jönni. Simogatta meg a fejem, mint ha még mindig óvodás lennék.
-Rendben! De ugye az igazgatóiba még te is bejössz?
-Hát persze! De most menjünk, mert el fogunk késni. Pattant ki a kocsiból és indult meg a bejárat felé. Nem tehettem mást utána kellett mennem. Mikor az ajtóhoz értünk nagy levegőt vettem és benyitottam. Teljesen tátva maradt a szám. Én még soha nem láttam ehhez foghatót......!



Ha szeretnéd, hogy újabb részeket hozzak akkor légy szíves kommenteljetek. Már csak azért is, hogy tudjam van e értelme folytatni vagy nem. Előre is köszönöm!<3

Melanie

1. rész: Kirúgás

Az egész egy kis "csínytevéssel" kezdődött. Nem akartunk mi senkinek sem rosszat. Gondolhattam volna, hogy így fog végződni. De mindent kezdjünk az elejéről.

*Pár órával korábban*

Reggel pontosan 5 órakor ébresztett a telefonom. Gyorsan kipattantam az ágyból és felöltöztem. Lerohantam az emeletről síri csendben, mert nem szerettem volna, ha a szüleim megtudják, hogy már elmegyek otthonról. Felkaptam a sporttáskát amiben a kellékek voltak és kimentem a még üres utcára. 10 perc gyaloglás után meg is érkeztem a megbeszélt helyre. Greg, Alice és Mark már ott voltak.

-Minden megvan? Kérdezte Mark.

-Itt van minden. Nyitottam ki a sporttáskát. -De biztos, hogy meg akarjuk ezt csinálni? Bizonytalanodtam el egy kicsit mikor megláttam a többiek elszánt arcát.

-Hát persze! Lökött oldalba Alice, majd bátorítóan rám mosolygott. Sóhajtottam egy nagyot, és nem túl meggyőzően bólintottam egyet. Elindultunk a sarok fele ahol ha befordulunk ott van az iskolánk bejárata. Ilyenkor még nincs nyitva úgy hogy kényelmesen elsétáltunk előtte míg nem megérkeztünk a kerítés azon pontjához ahol simán át tudunk mászni.

-Remélem, hogy a riasztót ki tudod kapcsolni. Mondta Alice miközben átvetette az egyik lábát a falon így rá tudott ülni.

-Ez csak természetes! Húzta ki magát Greg.

-Azért ne bízd el magad! Ugrott le a kerítésről Mark is. Mindenkinek sikerült horzsolások nélkül átjutni a falon. A neheze csak most következett. Mivel tegnap résnyire nyitva hagytuk az egyik földszintnyi terem ablakát a bejutás is könnyű volt. Persze előtte Greg a riasztót kiiktatta. Felfeszítettük a tanáriszoba ajtaját és megkerestük a mi osztályunk naplóját. Kinyitottam az első oldalnál és pár pillanatig csak bámultam azt.

-Mire vársz Melanie? Kiabált rám Mark. Én csak összerezzentem, majd elkezdtem matatni a táskámban. Kihalásztam belőle a festékszórót és mielőtt lefújtam volna az egészet becsuktam a szemem.

-Hogy lehetsz ennyire szerencsétlen?! Ordított újra rám Mark.

-Bo-bocsánat. Hajtottam le a fejem. Meg sem várta a magyarázkodásomat, egyszerűen kirántotta a kezemből a festékszórót és azzal a lendülettel le is fújta az első oldalt.

-Melanie, ha már semmire sem vagy használható legalább azt figyeld, hogy jön e valaki. Mondta Alice miközben Gregnek segített pakolni. Teljesen ledöbbentem azon, hogy ilyen hangnemben beszél velem. Azt hittem, hogy legjobb barátok vagyunk. Úgy látszik, hogy tévedtem.  Ezt szomorú beismernem magamnak, de muszáj lesz. Ilyen gondolatokkal mentem az ajtó felé ahonnan motoszkálást hallottam. Óvatosan kihajoltam, hogy megnézzem ki az. Egy sötét alakot pillantottam meg aki egyre csak közeledett az ajtó felé. Teljesen lefagytam, de cselekednem kellett már csak azért is, hogy bebizonyítsam, hogy nem vagyok béna.

-Pakolááááás!!!! Valaki jön. Kiáltottam miközben össze vissza hadonásztam a kezeimmel. Hirtelen egy hideg kéz befogta a számat.

-Maradj csendben! Így megtudja, hogy itt vagyunk. Súgta a fülembe Greg. Megijedve bólintottam mire elengedett. A szoba ablakához mentünk amit nagy nehezen sikerült kinyitnunk. Nem volt már sok időnk, mert az ember egyre csak közeledett. Már mindenki kint volt az iskola udvarán kivéve engem. Beakadt a nadrágom az egyik asztal lábába. Rángattam, szaggattam a nadrágomat ahogy csak bírtam. A többiek meg a nevemet kiabálták, hogy siessek már. Végre sikerült kiszabadulnom és az ablak felé rohantam. Az ember már be is ért a szobába és felkapcsolta a villanyt. Mikor meglátott megindult felém. A félelemtől mozdulni sem bírtam. Teljesen lefagytam, de szerencsémre a többiek lerángattak az ablakpárkányról. Így megmenekültem a biztonsági őr elől. Egyenlőre! Amilyen gyorsan csak tudtunk megrohamoztuk a kerítést. Először Mark mászott át, hogy segítsen nekünk. Már csak én nem voltam a túloldalon. Pár lépés hiányzott, hogy megmeneküljed, de ekkor valaki megragadta a lábam és visszahúzott. A lendülettől a földre zuhantam. A többiek a helyett, hogy segítettek volna elfutottak. Ezt nem hiszem el! Hogy lehetnek ekkora szemetek. Remélem, hogy őket is elkapják és megkapják a büntetésüket.

-Meg vagy! Te kis bajkeverő. Majd megkapod a magadét, ha beviszlek a Főnökhöz. Rángatott  fel a földről és a kezemnél fogva vitt be az épületbe. Már fél 8 volt és még mindig az igazgatóiban dekkoltam. Végre megérkezett a diri is.

-Jó napot kívánok! Hallom maga meg a társai hajnalban betörtek az iskola épületébe és megrongáltak egy nagyon fontos iratot. Igaz ez? Szögezte nekem a kérdést még nyugodtan. Nem válaszoltam csak dacosan ültem továbbra is a helyemen. -Rendben. Így is lehet. De ha nem mondasz semmit kirúglak az iskolából. Ezt szeretnéd? Vagy elmondod, hogy rajtad kívül ki volt még benne ebben a dologban és akkor csak büntetés és persze igazgatói intőt kaptok. A kirúgás szó hallatán megremegett a gyomrom. Nem rúghatnak ki. A szüleim megölnének. De a többieket sem adhatom ki. Ezek között őrlődtem mire a szám akaratom ellenére megmozdult.

-A Soha nem mondom el maguknak a többiek nevét! Kiabáltam magamból kikelve. Nem tudom, hogy mi ütött belém. Talán még mindig szeretem őket annak ellenére, hogy otthagytak és lenéztek. Nekem akkor is sokat számít a barátságuk.

-Ahogy akarod. Te választottad ezt az utat. Ettől a naptól fogva nem vagy ennek az iskolának a diákja. Most kimehetsz, de az ajtó előtt várd meg a papírjaidat. Terelt ki ingerülten az igazgatóiból a diri. Üveges tekintettel mentem ki és ültem le az egyik padra. Pár perccel később Alice ült le mellém.

-Jól vagy? Kérdezte tök ártatlanul. Nem hittem a fülemnek. Miatta rúgtak ki az iskolából és még ő kérdezi, hogy jól vagyok e?! Ez teljesen hülye.

-Nem! Egy kicsit sem vagyok jól. Miattatok kirúgtak az iskolából és azt sem tudom, hogy hogyan mondjam ezt el a szüleimnek vagy hogy.......!!! De ekkor hirtelen befogta a számat.

-Ssss! Még valaki meghallja, hogy mi is benne voltunk. Ugye senkinek sem mondtad el, hogy mi is ott voltunk veled? Nézett rám félve.

-És ha igen? Nem mindegy neked?! Téged úgy sem rúgtak ki.

-Akkor most melyik?

-Persze, hogy nem mondtam el! Azt hittem, hogy barátok vagyunk, ezért megkíméltelek titeket egy balhétól. De beláttam, hogy hatalmasat tévedtem. Soha nem is voltunk barátok. Mindig csak kihasználtatok engem és....! Nem tudtam befejezni a mondókámat, mert az igazgató kijött az igazgatóiból egy rakás papírral a kezébe.

-Itt vannak a papírjai. Kérem távozzon az iskolából! Mondta higgadtan, majd visszatért a kis zugába. Felvettem a táskámat és félrelökve Alicet elindultam a folyosón a kijárat felé. Persze ő utánam futott és könyörgésbe kezdett.

-Kérlek szépen maradjunk barátok! Én soha nem akartam neked rosszat, csak hát így alakult. Loholt utánam.

-Akkor menj oda az igazgatóhoz és mond el neki, hogy nem csak én voltam benne. Ha igazi barát vagy akkor ezt megteszed nekem. Néztem rá szúrás szemmel.

-Nem tehetem. Hajtotta le a fejét és megállt. Az arcáról pedig elkezdtek potyogni a könnyek.

-Gondolhattam volna! Sarkon fordultam és kiviharzottam az épületből. 

Azt még nem tudom, hogy a szüleimnek hogyan fogom bemesélni, hogy nincs iskolám, de azt igen, hogy ez az életemnek egy nagy fordulópontja.