13. rész: A szerelem határtalan♥

-Ugye nem zavarok...?! Nyitott be teljesen apa.

-Nem. Mondtam mérgesen.

-Kicsim! Tudom, hogy ez most megráz téged, de meg kell értened, hogy nem lett volna jó tovább hazugságban élni. Mind a ketten rájöttünk, hogy ez csak tönkretenné a barátságunkat.

-Nem érdekel. Azt sem tudom, hogy miről beszélsz. Fordultam el tőle.

-Ne csináld ezt! Egyszer úgy is el kell fogadnod a döntésünket.

-Akkor az soha lesz...! Gördült le egy könnycsepp az arcomon.

-Kicsim...!!!Nem lehetsz ennyire önfejű. Meg kell értened, hogy ez nekünk sem jó.......!

-Befognád?!! Nem vagyok kíváncsi a magyarázkodásodra. Pattantam ki az ágyból és félrelökve apát kiviharzottam a szobából. Anya, Amy, Dave és Max ott vártak kint a szoba előtt. Rájuk sem néztem, egyenesen a bejárat felé vettem az irányt. Már majdnem kint voltam, mikor egy kéz megragadott és visszarántott. Dave karjai közt találtam magam. Nem próbáltam meg elmenekülni, nem is kapálóztam. Belefúrtam a fejem a vállába és csak zokogtam, Ő pedig simogatta a fejem. Szerintem öt percig így állhattunk. Szerencsére apa és anya nem rontották el a szép pillanatot.

Dave visszakísért a szobába, majd átöltöztem. Anya és apa már elmentek így gond nélkül tudtam kimenni az épületből. Mivel még egyikünk sem tud vezetni, ezért hívtunk egy taxit, és egyenesen Amyék háza felé vettük az irányt. Amy megengedte, hogy egy darabig náluk lakhassam. Soha többet nem akarok hazamenni! A ház előtt kiszálltunk, kifizettük a taxit, majd a fiúk segítettek behurcolni a cuccaimat. Éppen nem voltak otthon Amy szülei, így még egy kicsit tudtak maradni a fiúk. Tévét néztünk, popcornt ettünk, beszélgettünk és persze sokat röhögtünk. Nem hittem volna, hogy ilyen trauma után lesz kedvem röhögni. Kellemes csalódás volt a számomra. Amy szülei csak nem akartak hazajönni, így a fiúk beszéltek a szüleikkel, hogy csak estefelé mennek haza. Már elég fáradt voltam, így odabújtam David mellé a kanapén. A vállára hajtottam a fejem, Ő meg átölelt. Mi így néztük a tévét.:)

Nem tudom, hogy meddig sikerült ébren maradnom, de kettő körül, mikor felkeltem még mindig Dave karjaiban voltam. Úgy tűnt Ők is itt maradtak. Mikor megláttam, hogy alszik elmosolyodtam és adtam az arcára egy puszit. Erre Ő felkelt, elmosolyodott, majd megcsókolt.

Másnap reggel mikor felkeltem nem találtam sehol a többieket. Mintha a föld nyelte volna el őket. Aztán a hűtőn találtam egy cetlit.

"Jó reggelt! <3 A reggelit a hűtőben találod. Ha megreggeliztél öltözz fel valamim kényelmesbe és gyere a parkba a szökőkúthoz. Várni foglak!!!<3<3<3    D."

Nagyon izgatott lettem, így sietni kezdtem. Gyorsan megreggeliztem (azt hozzá kell tennem, hogy ennél még nem ettem finomabbat!), majd kiválasztottam a ruhámat.

Remélem, hogy ez meg fog felelni: 

A hajamat gyorsan összefogtam, majd kiviharzottam az ajtón, és gyors tempóban a park felé vettem az irányt. Útközben megnéztem, hogy nem e hagytam otthon valami. szerencsémre megvolt a pénztárcám. A park bejáratánál aztán lassítottam a tempómon. Egyre jobban kezdtem izgulni. Megpillantottam a szökőkutat, de senkit sem láttam ott. Leültem a szélére és csak vártam. Ekkor valami iszonyatos történt. Nem kellett volna eljönnöm...! Felém tartott Greg, Mark és Alice. A félelemtől mozdulni sem bírtam. Már messziről láttam a gúnyos mosolyukat.

-Kit látnak szemeim! Csak nem a kis bajkeverő Melanie-t?! Nevetett fel gúnyosan Mark.

-De azt meg  kell hagyni, hogy milyen jó csaj lett belőle. Nézett végig Greg rajtam.

-Na mi van? Leharapta a cica a nyelved? Nevette fel sipító hangon Alice.

-Menjünk el valahova bulizni. Karolt belém Greg.

-Szállj le rólam. Ráztam le magamról.

-Te nekem nem parancsolsz szorította meg a kezem. Egyre közelebb hajolt. Ekkor valaki megbökte a hátát. Bambán megfordult. Hirtelen a földre zuhant, ugyanis egy magas és helyes fiú ököllel kiütötte. Lesokkolódva álltam egy helyben. A fiú megragadta a karom és magával húzott. A park előtt beszálltam a kocsijába, majd elhajtottunk. Egész úton őt figyeltem.
Olyan ismerős volt, de nem tudom, hogy honnan. Nemsokára megálltunk a táncterem előtt (ahol mindig gyakorlom a hip hop-ott).

-Kiszállsz? Kérdezte mosolyogva.

-Ühüm! Bólintottam egy kicsit. Kiszálltunk és a bejárathoz mentünk. Ott megmondtuk a nevünket, majd a próbaterem felé vettük az irányt. Még mindig őt néztem, de nem tudtam eldönteni, hogy ki is ő. Pedig tuti, hogy láttam már valahol.A folyosón csak a lépésünk hallatszott. Elég kínos volt a csend. Meg kellett kérdeznem, hogy ki is Ő.
-Bocsánat, hogy udvariatlan leszek, de nem tudom, hogy ki vagy és hát...!
-Semmi baj! Alex Holloway vagyok. Nyújtotta a kezét.
-Én meg Melanie Lovell. Fogtam vele kezet.
-Most már megismersz? Nézett rám kérdőn. Elég hülyén éreztem magam, mert még mindig nem ismertem fel. Ezt ő is észrevett és elmosolyodott.
-Annyit segítek, hogy...! Súgott valamit a fülembe. Ledermedve pillantottam rá, majd felocsúdva a döbbenetből a nyakába ugrottam.
-Sajnálom, sajnálom, sajnálom....!!!! Annyira szégyenlem magam. Olyan régen nem találkoztunk már. Teljesen megváltoztál. Mit csináltál, és hol voltál eddig? Bombáztam a kérdéseimmel. Ezen elnevette magát.
-Mindent elmesélek, de előbb pakoljunk le. Nyitotta ki nekem az ajtót. A tánctársaim már bent voltak a teremben, és mind minket vártak. Boldogan köszöntöttek engem, mert már három hónapja nem találkoztam velük. A tánctanárom is nagyon hiányzott már.
-Nagyon örülök, hogy újra itt vagy köreinkben. Ölelt szorosan magához Mary tanárnő. Én is boldogan öleltem vissza.
-Én is örülök, hogy újra láthatom önöket, és ugye nem gond ha vissza szeretnék jönni? Néztem körbe kérdőn. Mindenki mosolyogva rázta a fejét. Annyira szeretem ezt a tánccsoportot!:) Nemsokára el is kezdtük az edzést. Az elején fura volt újra együtt táncolni, de a végére egészen jól belerázódtam. Csak az volt a gond, hogy nagyon hiányérzetem volt, de nem tudom, hogy miért. Mikor vége lett az edzésnek elkezdtem összepakolni. Még a tanárom odajött még egyszer, hogy megköszönje, hogy újra visszajöttem a csoportba. Én is megköszöntem, hogy visszafogadtak. Alextől is elköszöntem, majd a bejárat felé vettem az irányt. Ekkor elkezdett csörögni a telefonom. "Dave" olvastam le a kijelzőről.
-A francba! Most már tudtam, hogy miért volt hiányérzetem. Vele kellett volna találkoznom a parkban. Ezt nem tudom, hogy fogom neki megmagyarázni...!!! Gyorsan ki kell találnom valami.:(


Sziasztok! Meghoztam az új részt! A címe, nem az egész részre igaz, de még fognak alakulni a dolgok...!:) Remélem, hogy sikerült izgalmasra írnom? Amilyen gyorsan csak tudom, hozom a következő részt...!!!;) :D
<3<3<3

Melanie

12. rész: A hír

Mikor reggel felkeltem semmilyen zajt nem hallottam. Gondoltam már mindenki eszik. De Amy még mindig aludt mellettem. Biztos sokáig volt kint tegnap este. Nagy nehezen kimásztam a sátorból, és a tábortűz felé vettem az irányt. Senkit sem találtam ott. Ezek szerint elég korán kelhettem fel. Gyorsan felvettem egy kicsit melegebb ruhát és úgy döntöttem, hogy amíg nem kelnek fel, elmegyek sétálni. Úgyis rám fér már a mozgás. Ugyan arra vettem az irányt, mint mikor Amyvel jöttünk az első nap. De most jó messziről elkerültem a szakadékot.:) Már vagy egy órája sétáltam, így jobbnak láttam visszafordulni. Nem nagyon volt kedvem most senkivel sem beszélgetni, de éhes voltam, és a hasam győzött. Még így is elég korán visszaértem. Zack szerencsémre már fent volt, így odamentem hozzá. Leültem egy farönkre és felé fordultam.

-Jó reggelt! Hogy aludtál? Kérdeztem boldogan. Nem olyan válaszra számítottam, mint amilyet kaptam.

-Sehogy! Már korán reggel lefárasztasz? Mért nem tudják az embert békén hagyni?! Állt fel, és indult meg a sátra felé. Tágra nyílt szemekkel néztem a távolodó alakot. Nem hittem a fülemnek. Mivel bánthattam meg. Ez az eset már reggelről elvette a jókedvemet. Pedig ez még csak reggel történt. A reggelinél sem szóltam senkihez. Teljesen magam alatt voltam Zack miatt. Nem tudtam rájönni, hogy mi a baja. De legalább nem csak velem volt bunkó.

Ma van a határideje a bemutatóknak. Még egyszer-kétszer el szerettük volna próbálni a fellépés előtt. Már én is megbarátkoztam a saját hangommal.:) Max is azt mondta, hogy nagyon tehetséges vagyok. Most, hogy jobban szemügyre vettem Max-et teljesen másik ember volt előttem. Életvidám, mosolygós és ragyogó fiú ült velem szemben. Nem tudtam ezt mire vélni, így rákérdeztem.

-Mi történt veled tegnap?

-Semmi. Miért? Mosolygott rám.

-Csak úgy. Olyan életvidám és boldog vagy. Mit csináltál a régi Max-el. Bár nekem ez sokkal jobban tetszik. Mosolyogtam vissza.

-Megtaláltam az életem hiányzó láncszemét. Kalandozott el teljesen. Ezt még jobban nem tudtam mire vélni, így inkább hagytam a dolgot. Mikor befejeztük a gyakorlást a sátrunk felé vettem az irányt. Az út közben elkezdett csörögni a telefonom. Gyorsan besiettem a sátorba, és meglepve néztem a kijelzőt. "Anya hív!" olvastam le. Felvettem a telefont és kérdő hangon beleszóltam.

-Halló!

-Szia kincsem! Te vagy az?

-Igen én vagyok. Mit szeretnél? Kérdeztem rá kertelés nélkül.

-Valamit meg kell beszélnem veled. Komolyodott meg a hangja.

-Miről lenne szó? Ekkor még nem sejtettem semmit.

-Ne ijedj meg. Ez apáddal a közös döntésünk volt.

-Úr isten! Miről van szó? Ugye nem költözünk el? Ijedtem meg teljesen.

-Nem. Vagyis nem költözünk el mindannyian. Ugyanis apád elköltözik.

-MI??! De hát...!

-Kicsim nyugodj meg! Tudom, hogy ezt most nem tudod feldolgozni, de muszáj lesz. Apád és én már elég régóta veszekedünk. Rájöttünk, hogy nem illünk egymáshoz. Azt is megbeszéltük, hogy jogodban áll dönteni arról, hogy kivel szeretnél élni.

-DE HÁT ÉN MIND A KETTŐTÖKKEL...!!! Hogy tehettétek ezt velem. UTÁLLAK!!! Ordítottam magamból kikelve. Már nem számított. A könnyek meg csak úgy ömlöttek a szememből. Hogy lehettek erre képesek?!

-Kicsim! Drágám ott vagy még...??! Kérdezte anya aggódó hangon. Nem válaszoltam. Egy darabig hallgattam, majd kinyomtam. Ekkor Amy bejött a sátorba. Nem akartam, hogy meglásson ezért (szegényt) fellökve kiviharzottam a sátorból.

-MELANIE!!! Melanie...! Kiabált utánam. Vissza se néztem, csak mentem előre, nem is figyelve az utat. Emiatt bele is ütköztem Zack-be.

-Bocsi! Mondtam szipogva. Már kerültem volna ki őt, mikor a kezemnél fogva visszarántott és felemelte a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.

-Melanie! Te sírsz! Mi a baj? Ijedt meg. Csak hevesen kezdtem rázni a fejem. Kirántottam a kezem az övéből és az erdő felé vettem az irányt. Ő is utánam kiabált, de már mindent kizártam a fejemből. Arra lettem figyelmes, hogy megint ott állok, ahol két nappal ezelőtt. A szakadéknál. Leültem a peremére, a lábamat pedig lelógattam a levegőbe. Így ültem egy darabig, majd hirtelen felálltam, és az erdőben lévő folyó felé vettem az irányt. Mikor odaértem leültem a fűbe, és a vízen megcsillanó napsugarakat néztem. Azon járt a fejem, hogy mi lesz velem, ha a szüleim elválnak. Még csak belegondolni sem mertem. Ha ők nincsenek együtt, nem élhetek egyszerre mind a kettejükkel, akkor mi értelme az életemnek. Akkor teljesen fölösleges élnem. Ez a gondolkodásom (ami utólag elég rossz ötlet volt) odáig fajult, hogy újra visszamentem a szakadékhoz. A szélénél megálltam és a mélységbe bámultam. Egy darabig így álltam. Nemsokára a bőgés is rám tört. Már nagyon szédültem. Pár perc múlva hangokat hallottam, majd a hangok gazdáját is megpillantottam. Amyt, Zack-et, Dave-t és Max-et. Mikor ők is észrevettek ledermedve/ijedten néztek engem. Megfordultam és tettem pár lépést feléjük. Ők is ugyan így tettek. Ekkor a tudatomon kívül elkezdtem hátrálni tőlük (gondolom megijedtem). Ez nem volt jó ötlet. Elértem a szakadék szélét (de én ezt nem tudtam), és még léptem volna. Ezt Dave látta és hozzám rohant. De már késő volt. Leléptem, és a mélységbe zuhantam. Ekkor minden elsötétült.

*Dave szemszöge*

Mikor megláttuk Melanie-t teljesen leblokkoltam. Megijedt tőlünk és hátrálni kezdett a szakadék felé. Tudtam, ha időben nem állítjuk meg akkor le fog zuhanni. Megindultam felé, de már késő volt. Mikor utána kaptam, még időben el tudtam kapni a kezét. Ő elájultan lógott a szakadékban. Max és Zack is odarohantak és segítettek felhúzni. Mikor felhúztuk a karjaimba vettem és megindultam vele a táborhoz. Amy végig mellettem jött, és fogta Melanie kezét. Mikor beértünk odamentünk a legelső tanárhoz akit megláttunk. Ő pedig rögtön hívta a mentőket. Pár perc múlva meg is érkeztek. Felrakták a hordágyra, és mondták, hogy két hozzátartozó beszállhat mellé. Amy azonnal felszállt és mondta, hogy menjek én is. Kérdőn Max-re néztem, ő meg felelősségtudóan bólintott. Gyorsan "beugrottam", és már indulhattunk is. Fél óra múlva megérkeztünk a kórházba. Kivettem Melanie táskájából a telefonját és tárcsáztam az anyukája számát. Harmadik csörgésre fel is vette. Gyorsan elhadartam a helyzetet, majd megmondtam a kórház címét.

*Melanie szemszöge*

Egy fehér szobában találtam magam. Mindenhol fehér köpenyes emberek járkáltak. Megláttam egy ajtót, majd elindultam felé. Mikor kinyitottam és kiléptem rajta zuhanni kezdtem. Az esés közben egy nagy fekete lyukat fedeztem fel. Egyre nagyobb és nagyobb lett. Mikor elértem felébredtem. Ekkor éles fájdalom nyílalt bele a testembe. Újra eszméletemnél voltam. Körbenéztem a szobában és Dave-t pillantottam meg az egyik széken. Aludt. Olyan aranyos amikor alszik. Felültem az ágyban és véletlenül lelöktem a telefonomat. Erre felkelt. Csodálkozva és boldogan jött oda hozzám. Leült az ágy szélére és szorosan magához ölelt
-Annyira féltem Súgta a fülembe. Ekkor még jobban szorítottam. Soha nem akartam elengedni.
-Mi történt?! Kérdeztem meg mikor rájöttem, hogy azt sem tudom, hogy mi történt velem.
-Semmire sem nem emlékszel? Kérdezte csodálkozva.
-Nem. Ráztam meg a feje (meg is fájdult). Dave belekezdett a történetbe, majd nemsokára megtudtam az egész sztorit. Így már mindenre emlékeztem. Sajnos! Még arra is, amit szerettem volna elfelejteni.:(
-Én most kimegyek. Gondolom szeretnél beszélni a szüleiddel is. Állt fel, és ment az ajtóhoz.
-De, én..., várj!!! De már kiment. Nem nagyon szerettem volna találkozni velük. Pár perccel később valaki óvatosan kinyitotta az ajtót, és bekukucskált rajta. Egy boldog arcot pillantottam meg. Apa volt az!
A kórházi szobám:

(Dave a kanapén aludt, az ablak alatt)

Meghoztam az új részt!!! Remélem, hogy tetszik!<3 Eredetileg nem így képzeltem el a folytatást, de szerintem így jobban sikerült. Amilyen gyorsan csak tudom (amikor lesz időm) hozom a kövit...!;) <3

<3<3<3

Melanie

11. rész: A zene varázsa♪

Másnap reggel elég nyűgösen keltünk fel. Úgy látszik, mi lányok nem vagyunk a földhöz szokva. Mivel ez egy tábor hétkor keltettek minket. Az előző napi, későig elhúzódó beszélgetés meg csak javított a helyzeten. Úgy látszik, csak mi ketten aludtunk sokáig. A többiek már mind fent voltak és gyülekeztek a tábortűz helye körül. Gyorsan felöltöztünk és észrevétlenül odalopakodtunk a többiekhez. Hátulról befogtam David szemét és megkérdeztem, hogy ki az. Persze elváltoztatott hangon. Ő rögtön belement a játékba és kérdezősködni kezdett. Nem bírtam sokáig, elnevettem magam.
-Jó reggelt! Öleltem szorosan.
-Neked is. Puszilta meg a homlokom.
-Jó reggelt mindenkinek! Ért oda mellénk az egyik tanár, mire gyorsan szétrebbentünk, és úgy tettünk, mint ha mi sem történt volna. -Szóval gondolom mindannyian nagyon várjátok a mai nap első feladatát?! Nézett körbe gúnyosan az igazgató (aki egyben a testneveléstanárunk is). -Na szóval! Azt a feladatot kapjátok mára, hogy párokban egy kisebb fajta bemutatót kell tartanotok. Zene vagy tánc. Mindegy! A lényeg, hogy összhangban legyetek a párotokkal és a legjobbat nyújtsátok. De ez nem ilyen egyszerű! Ugyanis a párokat nem ti választjátok ki -nézett rám és Davidra- hanem a szerencse fogja eldönteni. Elővett egy kalapot, melyben kis cetlikre a nevek voltak felírva.
-Először...Nicole és Bryan.......! Ez így ment pár emberen keresztül, majd....
-Melanie...! Egy pillanatra megállt a szívem, ugyanis még David-ot sem húzták ki. Reméltem, hogy egy csapatba kerülünk, de sajnos...! -És Max. Ti egy csapatban lesztek. Hirtelen egymásra néztünk, és mind a ketten elmosolyodtunk. Tudjuk egymásról az erősségünket, így nem lesz nehéz csapatban dolgozni. Végül is örülök, hogy vele osztottak be. Amyt két másik lánnyal osztották be, mert nem vagyunk párosan. David-et pedig Zack-el. Azért örülök, hogy nagyjából mindenki baráttal van.

*Egy órával később*

-Nekem ez nem megy!!! Nyafogtam, közben pedig a földön fetrengtem. -Én ezt így nem tudom megcsinálni! Ültem fel hirtelen.

-Pedig meg kell tenned! Ha másért nem, akkor Dave kedvéért. Nézett rám boci szemekkel.

-Rendben! Sóhajtottam egy nagyot. Végül is csak nem leszek lámpalázas. Eldöntöttük, hogy mi inkább a zenével fogunk foglalkozni, mintsem a tánccal. Max gitározni fog, én meg énekelni. Szerintem nekem egyáltalán nincs jó hangom, de Max ezt másként látja (hallja). Két óra gyakorlás után már egész jól ment. Nagyon jó volt a fa alatt a fűben ülve zenélni, beszélgetni és persze egy csomót röhögni. Annyira örülök, hogy Max az egyik legjobb barátom.

-Mindjárt jövök, csak elfogyott a víz. Álltam fel, és indultam el a sátorok felé. Nemsokára megláttam Amy és a két csapattársát. Odamentem hozzájuk, hogy megkérdezzem, hogy haladnak.

-Sziasztok! Mizu? Néztem rájuk. Mind a hárman teljesen le voltak hangolódva. -Mi a baj? Ilyedtem meg egy kicsit.

-Semmi olyan! Csak nem tudjuk, hogy mit adjunk elő. Hajtotta le a fejét az egyik szőke lány. Együtt érző pillantásokat küldtem feléjük, majd hirtelen valami beugrott.

-Lehet, hogy tudok segíteni! Igaz, hogy zenélni nem tudok, de táncolni annál inkább. Húztam ki magam büszkén. A lányok egymásra néztek, majd egyszerre megöleltek, amiből csoportos ölelés lett. Így nekik is kellett segítenem. Megmutattam nekik pár alap mozdulatot, közben próbáltak utánozni, nem túl sok sikerrel.:) De a végére tök jól belejöttek. Még egy két extra mozdulattal is megpróbálkoztunk.

A nap gyorsan eltelt, főleg, hogy egész nap gyakoroltunk. Már a lefekvéshez készülődtünk, amikor Amy kiment egy kis friss levegőt szívni.

*Amy szemszöge*

Elég fülledt levegő volt a sátorban, így jobbnak láttam ha kimegyek egy kicsit sétálni. Nagyon szép volt az erdő éjszaka. Az égen a csomó csillag, a levelek között megbújt szentjánosbogarak. Ez az érzés kiskoromig vezethető vissza, amikor apával kettesben jöttünk le éjszaka horgászni. Mindig is szerettem azokat az estéket. A gondolataimat egy ismerős dallam zavarta meg. Nem láttam a hang gazdáját, ezért elindultam a hang irányába. Nemsokára Max-et pillantottam meg, egy tisztáson egy kövön ülve a patak partján. Nem akartam megzavarni, így a bokrok mögül figyeltem és hallgattam. Nem gondoltam volna, hogy ennyire jól játszik gitáron. Mikor a dallamot hallgatom valamiféle melegség járja át a szívem, és ez boldogsággal tölt el.  gondolataimba merülve nem vettem észre, hogy egy tüskés növényen tenyerelek. Mikor újra éreztem dolgokat éles fájdalom nyílalt bele a kezembe. Rögtön felsikítottam, de azonnal a számra tapasztottam a kezem. Ezután lépéseket hallottam egyre hangosabban, majd egy kéz megfogta a vállam. A rémülettől meg sem bírtam szólalni. De szerencsémre csak Max volt az. 

-Te mit csinálsz kint ilyen későn? Nézett rám kérdőn. 

-Én is kérdezhetném ezt tőled. Mondtam, majd a kezemet kezdtem el tanulmányozni.

-Mutasd! Vette a kezébe az én kezemet. Egy darabig nézte, majd valamilyen krémmel bekente és lekötötte. -Kész is volnánk. Engedte el a kezem. Nem mondtam semmit csak elmosolyodtam.

-Játszanál még egy kicsit? Mutattam a gitárja felé.

-Persze! Ment vissza a kőhöz és leült. Követtem a példáját, de előtte jól megvizsgáltam a követ, hogy nem e fogok valami szúrós dologba beleülni. Szerencsémre tiszta volt a hely. Max elkezdett egy számomra ismeretlen dalt játszani, de a valaha volt legszebb ismeretlen dalt. Becsuktam a szemem, és egy teljesen más világban találtam magam. Soha nem szerettem volna onnan elmenni, de egyszer csak vége lett a dalnak, és én meg kinyitottam a szemem. Max arcával találtam szemben magam.

-Tetszik? Kérdezte mosolyogva.

-Nagyon! Vágtam rá lelkesen. Nem mondott semmit, csak engem nézett. Egyre közelebb, meg közelebb hajolt. Tudtam, hogy meg akar csókolni. Becsuktam a szemem és megéreztem Max illatát. Majd gyengéden megcsókolt. Soha nem akartam, hogy vége legyen ennek a pillanatnak. Mikor ezt gondoltam belemosolyogtam a csókunkba, mire Max is elmosolyodott. Elhúzódtunk egymástál, hogy a másik szemébe tudjunk nézni.
-Lennél a barátnőm? Nézett rám bociszemekkel Max. Nem mondtam semmi, csak újra megcsókoltam. Mikor eltávolodtunk egymástól megpuszilta a homlokom, majd mondta, hogy menjek vissza a sátorba, mert meg fogok fázni. Elbúcsúztunk egymástól, majd bementem a sátrunkba. Melanie már aludt, mint a bunda. Nem akartam felébreszteni, így próbáltam minél halkabban közlekedni. Mikor már elhelyezkedtem azon gondolkoztam, hogy végül is a zene hozott minket össze Max-el. Annyira jó érzés, hogy most már nekem is van barátom. Sőt! Nem is akármilyen barátom. A világ legrendesebb, legkedvesebb barátja, Max személyében. Alig várom a holnapot, hogy el tudjam mondani a nagy hírt Melanie-nak és a többieknek is.:)
Max és Amy: 

Meghoztam az új részt! Sajnálom, hogy csak most sikerült meghoznom, de mint nyolcadikos lévén nagyon fontos a felvételi. Erre kellett készülnöm. Remélem, hogy ezt elnézitek nekem. Amilyen gyorsan csak tudom, hozom az újabb részt!!!

Melanie

10. rész: Sátorozás

Reggel vidáman ébredtem fel. Mivel már nagyon vártam ezt a napot csak úgy szálltam a boldogságtól. A ruhámat már tegnap kiraktam, ma csak fel kellett vennem őket.

Ezt:

Ma egy kicsit hűvösebb volt, mint eddig ezért melegebben is kellett felöltözni. Most legalább volt idő a hajamat is normálisan megcsinálni.

Ezt sikerült fél óra alatt összehoznom:

Egy leheletnyi sminket is tettem magamra, majd lementem a konyhába. A szüleimet sehol sem találtam. Gondolom elmentek dolgozni. Még tegnap este megbeszéltük Amyvel, hogy ma reggel átjön hozzánk és együtt megreggelizünk, és megyünk a sulihoz. Már vagy fél órája itt kellett volna lennie, de még sehol senki. Már arra is gondoltam, hogy elaludt, vagy elfelejtette, hogy megbeszéltük, de ekkor valaki rászállt a csengőre. Folyamatosan nyomogatta. Sietősen átszlalomoztam a nappalin és kitártam az ajtót. Amy fülig érő fejét pillantottam meg. Rögtön elnevettem magam. Ő is hasonlóképp tett. 

Elvettem a cuccait (két óriási bőröndöt), amik éléggé nehezek voltak.

Gyorsan bekaptunk pár falatot, majd elkezdtünk készülődni -bár már eleve készen is voltunk- és elindultunk a sulihoz. Az utat végigbeszéltük. Zajt is csaptunk, de rendesen. A bőröndök kereke csak úgy zörgött.

Az iskola előtt a busz már ott volt, meg néhány osztálytárs és persze a tanárok. A fiúkat még sehol sem láttuk. Mikor odaértünk a többiekhez köszöntünk, majd bementünk a mosdóba. Viszonylag kevés időt töltöttünk bent. Ekkorra már a fiúk is megérkeztek. Boldogon (hatalmas vigyorral a fejünkön) mentünk oda hozzájuk. David azonnal megölelt és nyomott egy puszit az arcomra. Amy és Max csak mosolyogtak, de Zack kérdőn nézett rájuk. Upsz! Szóval ő még nem tudja, hogy együtt vagyunk. Akkor nem is olyen pletykásak a fiúk. Ezt öröm hallani.:)

Mikor elengedtük egymást David-dal odahajoltam Zack-hez és odasúgtam neki, hogy együtt vagyunk, két napja. Nem mondott semmit, csak mosolyra húzta a száját és bólintott. Ekkor már mindenki megérkezett és fel lehetett szállni a buszra. Hirtelen Amy és David eltüntek. Gondolom ők már fent vannak a buszon. Megkerestem Max-et és mi is igyekeztünk, hogy legyen még jó helyünk.

Valami viccet mesélt amin elkezdtem röhögni. Ő sem bírta ki. Tőlünk víz hangzott az egész busz. A tanár ránk is szólt, hogy halkabban.:) Még mindig nem láttam Amyt és David-ot. Valószínűleg Max viszont észrevette őket és megindult feléjük. Én meg csak követtem. David Amy mögött ült egy üléssel. Gondoltam, majd beül mellé én meg Amy mellé. De ez nem így történt. Max mielőtt még odaért volna David-hoz befordult és levágta magát Amy mellé. Meglepődve néztem rá, ő meg kacsintott egyet. Tátogtam neki egy köszönöm-öt, majd beültem a kedves barátom mellé, még mielőtt bárki is elfoglalta volna azt a helyet. Elővette a fülhallgatóját, majd a felét felém nyújtotta. Udvariasan elfogadtam, és a vállára hajtottam a fejem. Behunytam a szemem és sikerült bealudnom. Ő ugyan így tett.

*Másfél óra múlva*

Amy elkezdett finoman rángatni. Ekkor tudatosult bennem, hogy megérkeztünk. Ránéztem David-ra, de ő még mindig békésen aludt. Megpusziltam az arcát, mire felkelt, elmosolyodott és óvatosan megcsókolt. A "jelenetet" a tanár zavarta meg. Nekünk is le kellett szállni a buszról, mert ugye a busz nem marad itt egy hétig. Lassan lesétáltunk a buszról, majd csatlakoztunk a többiekhez. Amy és Max elég furcsán viselkedtek, de nem gondoltam semmi olyan dologra (nehogy félreértsetek!!!). A tábor, tisztás nem volt nagyon messze. Csak pár percet kellett gyalogolnunk. Itt volt az ideje a sátor felállításához. A miénk a fiúk sátra mellett lesz felállítva. Annyi volt csak a gond, hogy egyikünk sem tudta, hogy kell összeszerelni. Értetlenül néztünk a fiúkra. Nem mondtak semmit, csak legyintettek egyet. Hálás pillantásokat küldtünk feléjük, majd elindultunk egy kis felfedezőtúrára. Igaz, hogy nem lett volna szabad, de amit nem engednek meg a felnőttek, azt csak azért is meg kell néznünk/csinálnunk. Az erdőben még hűvösebb volt, mint kint a napon, így egy kicsit siettünk. Nem néztem a lábam elé és majdnem meg......! De ekkor Amy megfogott és visszarántott. Leestem a földre és nem bírtam megszólalni a félelemtől. Egy hatalmas szakadék volt előttünk pár méterre.

(Mi persze fent voltunk)

-Jól vagy? Kérdezte aggódva Amy, miközben leguggolt mellém.

-Persze. Válaszoltam erőtlenül. -Köszönöm! Öleltem szorosan magamhoz. Segített felállnom és jónak láttuk, ha visszamegyünk a táborba. Szerencsénkre a tanárok nem vették észre, hogy eltűntünk egy ki időre, de David és Max sajnos igen.

-Hol voltatok? Nézett fel ránk Max.

-Csak egy kicsit körülnéztünk. Válaszoltam, és Amyre néztem. Vette a lapot és nem mondta el, hogy kis híján meghaltam. Elég korán esteledett (vagy gyorsan eltelt a nap), így megcsináltuk a tábortüzet. Az egész olyan romantikus volt. Farönkökre ültünk, pokrócokkal takartuk be magunkat és horrortörténeteket meséltünk. Egy idő után odabújtam David-hoz, mert már eléggé fáztam. Ő meg szorosan magához húzott, hogy meg ne fázzak.

Kettő óra is lehetett mikor a tanárok elzavartak minket aludni. Azt is mondták, hogy sok dolguk lesz holnap, és szeretnék ha addigra kialudnánk magunkat. Elköszöntünk a többiektől és Amyvel bevackoltunk magunkat a kétszemélyes sátorba. Még egyikünk sem volt álmos így hosszú beszélgetésbe kezdtem bele.

-Amy mi van mostanában veled? Olyan más vagy. Kérdeztem rá burkoltan.:)

-Semmi. Miért? Nem eshetett le neki a dolog, mert kíváncsian várta a válaszomat.

-Látom nem jöttél rá! Szóval arra gondoltam, hogy talán, esetleg van valami közted és Max között. De javíts ki ha tévedek. Nagyot sóhajtott.

-Bármennyire is szeretném, de nem tudlak kijavítani. Mondta fülig érő szájjal.

Tudtam, hogy valami nincs rendben köztük, de erre nem számítottam volna, persze rá is kérdeztem.

-Annyira örülök nektek! Öleltem szorosan magamhoz. -Hogy, és mikor...? Toltam el magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.

-Hát az úgy volt......! Mindent elmesélt. Azzal kezdte az egészet, hogy amikor még nem voltam együtt David-dal akkor az a lány ölelgette őt folyamatosan. Ekkor szólta el magát először Amy. És most bevallotta, hogy neki már a gimi első napja óta tetszik Max, de eddig nem merte ezt bevallani neki. És amikor most egymás mellett ültek a buszon elkezdtek beszélgetni. Ekkor mi ugye aludtunk.:) És a beszélgetésük során előkerült az érzelem téma. És Amy megint elszólt magát. Max először csodálkozott, de aztán ő is be akart vallani valamit. Hogy neki is tetszik Amy. Mindig is tetszett neki. Így hát (közös megegyezés alapján) összejöttek.

Annyira örültem, hogy az egyik két legjobb barátom egy párt alkotnak. Beszélgettünk még egy darabig, de már tényleg ideje volt aludni.

Csak hát az nem volt olyan egyszerű. A szúnyogok szerencsésen megtaláltam minket. Ugye (lány létünkre) egyikünk sem tud így aludni. Cselekednünk kellett. Nagy nehezen megtaláltam a ruháim között a rovarirtót, és mindent befújtunk vele. Ezután, már nagyjából sikerült elaludnunk, de valamelyik fiú (remélem, hogy fiú) osztálytársunk elég hangosan horkolt. Majd holnap kiderítjük, hogy ki volt az. A mai napból már elég volt.

Este a tábortűz:

Meghoztam az új részt! Egy kicsit késve, de remélem, hogy ezt elnézitek nekem...!:) Ebben viszont egy kicsit sok lett a kép, de szerintem nem annyira vészes.:P Nem tudom, hogy mikor tudok egy újabb résszel jönni, de megpróbálok minél előbb.;) :)

<3<3<3

Melanie

9. rész: Csak ketten......

Másnap reggel jóval előbb felkeltem, mint szoktam. Gyorsan lementem reggelizni, hogy minél több időm legyen elkészülni. Anyum észre is vette, hogy kapkodok, szétszórt és boldog vagyok. Szóvá is tette.

-Mit csináltál a lányommal? Kérdezte nevetve.

-Semmit! Ugyan az vagyok, mint aki eddig is! Itthon lesztek ma? Kérdeztem, nem is figyelve rá.

-Igen. Miért kérdezed?

-Semmi! Csak be szeretnék mutatni valakit. Hagytam ott a konyhába, és mentem a szobámba. Nem tudtam, hogy mit is vegyek fel az első randira. Gyorsan felhívtam Amyt. Szerencsére ellátott pár jó tanáccsal.

Ezt választottam:

Nem volt már sok időm, így igyekezni kezdtem. Mielőtt még találkoztam volna David-dal, át akartam menni Amyhez. Elköszöntem anyutól, és gyors tempóban indultam el a barátnőm házához. A szülei nem voltak otthon, ezért nyíltan tudtunk beszélni. Sok jó tanáccsal ellátott. Igyekeznem kellett, hogy el ne késsek. Elköszöntem Amytől, és elindultam a park irányába. Nagyon izgultam, hogy hogyan fog sikerülni, meg persze nem e rontom el a dolgokat. Nemsokára megláttam David-ot, és mosolyra húztam a számat. Mikor odaértem hozzá megölelt és megpuszilta a homlokom. Tettünk egy kört a parkban, majd leültünk egy padra egymással szemben. Elkezdtünk beszélgetni. Mindenről szó esett. Nagyon sokat nevettünk. Miután kibeszéltük magunkat elindultunk egy kis tó felé. Nem vettük észre, hogy a fűben több locsoló is van, tök nyugodtan sétálgattunk kézen fogva. Ekkor természetesen beindultak a locsolók. Tiszta víz lett mind a kettőnk. Mi ezen egy jót röhögtünk. Sétáltunk még (vizesen) egy fél órát, de úgy döntöttünk, hogy már ideje hazamenni. Természetesen a házunkig elkísért. Ott lépett egyet felém, majd óvatosan megcsókolt. A fellegekben éreztem magam.:) Egy öleléssel búcsúztunk el egymástól, majd kipirosodva mentem be a házba. Nem tudtam bemutatni a szüleimnek, mert nem voltak otthon. Majd máskor! Nem akartam rögtön elmondani a randit Amynek, így húztam őt egy kicsit. Csak annyit mondtam neki (telefonon), hogy jó volt. Korán lefeküdtem, hogy holnap legyen időm elkészülni a kirándulásra. A ruhámat is kiraktam, hogy ne kelljen ezzel bajlódnom. Mint minden nap, ma is boldogan aludtam el.

Meghoztam a kövi részt!:) Egy kicsit rövidre sikeredett, de remélem, hogy tetszik!<3 Nem tudom, hogy mikor hozom a kövit, de megpróbálom minél előbb!!!;)<3

Melanie

8. rész: Lehetséges kirándulás és az a lány:(

Mikor anya bevitt a suliba, mint egy hulla úgy mentem be az épületbe. Lassan végigvánszorogtam a folyosón, majd bementem a termünkbe. Szép lassan leültem a padomba és ráhajtottam a fejem. Simán bealudtam. A csengőnek viszont sikerült felébresztenie.

-Pszt! Melanie! Minden rendben? Kérdezte aggódva Amy. Nem szóltam semmit csak egy picit bólintottam. Nem voltam valami meggyőző. Az első három órát valahogy túléltem, de a kémia témazárónál nagyon össze kellett magam szednem.Ha ez rosszul sikerül vége a kitűnő átlagomnak.

-Jó napot kívánok! Remélem mindenki felkészült a dolgozatra? Ha esetleg valakinél meglátok puskát, azonnal elveszem a dolgozatát és egyes. Akkor kezdjük is el! Egész órán írhatjátok. Osztotta szét a lapokat. A fiúk pedig értetlenül forgolódtak. Hirtelen mindegyik rám nézett. Nem tehettem mást, segítenem kellett nekik. Felírtam a kezemre, hogy egy pillanat, majd észrevétlenül felmutattam, hogy mindenki jól lássa. A fiúk meg egyszerre bólintottak. Gyorsan megírtam a dolgozatomat, meg egyszer átnéztem. És kezdődhetett a segítség. Két lapra ráírtam a megoldásokat, majd elindítottam a két padsorban. Mindenki egyszerre kezdte el másolni. Nekem meg addig le kellet foglalnom a tanárt, nehogy gyanút fogjon.

-Elnézést! Mentem ki az asztalához. Mindenféle hülyeséget kérdeztem tőle, ami csak eszembe jutott. Óra vége előtt tíz perccel aztán a helyemre zavart.

-Látom most már nagyjából mindenki kész van. Akkor össze is szedem. Járta körbe a termet.  -Viszont látásra! Ment ki a teremből egy halom dolgozattal. Jó dolgozattal.:)Amint kiment a tanár mindenki egyszerre dobott felém cetliket. Mindegyiken a "köszönöm" szó állt. Amy ehelyett inkább megölelt. Max meg odajött hozzám és összekócolva a hajam mondott köszönetet. Mindenkinek megköszöntem, majd kimentem az udvarra Amyvel. Leültünk a kedvenc fánk tövébe, és beszélgettünk. Nem sokkal később Zack is letelepedett mellénk, majd David és Max is.:) Hogy a fiúk odaültek mellénk egy csomó diák jött utánuk. Hirtelen alig fértünk el a kis fa alatt. Pár perc múlva egy elég szép lány jött ide és csimpaszkodott bele David-ba. Teljesen ledöbbentem, hogy van barátnője és nem szólt róla. Ezután nem nagyon kapcsolódtam bele a beszélgetésbe amit David észre is vett. Kérdőn nézett rám, de én csak megráztam a fejem. Ezt az a lány is észrevette és gyilkos pillantással nézett rám.Azonnal elfordultam. A csöngő megszólalása után elsőként tápászkodtam fel és indultam meg a bejárat felé. David meg utánam sietett.
-Mi a baj? Megbántottalak valamivel? Kérdezte kíváncsian.
-Semmi bajom nincs! És nem bántottál meg! Mondtam egy kicsit hevesebben, mint kellett volna. Nem mondott többet és elment. Hogy lehetek ennyire hülye? Mért nem kérdeztem rá? Már úgy is mindegy! Ekkor Amy beért és aggódva fürkészett.
-Ha azon rágódsz, hogy a barátnője, akkor nem. Nem hiába ő a legjobb barátnőm! Még a gondolataimat is tudja.
-Hát...! Honnan tudod, hogy nem az.Néztem rá kérdőn és reménykedtem benne, hogy tényleg igaza van.
-Mert Max-el is ugyan ezt csinálta, de amikor észrevette, hogy nem érdekli őt akkor továbbállt. Nem kell aggódnod. Én is aggódtam, de nem kell. Mosolygott rám bátorítóan.
-Mért is aggódtál? Akadtam meg az utolsó mondatánál.
-Semmi! Vágta rá, majd besietett a terembe. Furán néztem utána, majd én is bementem. Erre a témára még vissza foguk térni. Az utolsó órán (ami osztályfőnöki) az ofő rátért egy fontos témára. Az osztálykirándulásra. Arra gondolt, hogy egy hétre elmennénk sátorozni. Az osztály egy emberként vágta rá az igent. Meg is egyeztünk.
Otthon mindent elmondtam a szüleimnek, akik lelkesedtek az ötletért. Mivel két nap múlva megyünk kirándulni már ma elkezdtek pakolni nekem. Ezt nem hagyhattam, így átvettem az irányítást. Nem haladtam valami túl jól, ezért felhívtam Amyt. Ő is bajban volt, így egymásnak segítettünk bepakolni. Három óra alatt sikerült is. Hát nem tudom, hogy ki mennyi bőröndöt visz, de én kettőt, ami jól meg volt pakolva.:) 
Nem tudom, hogy fogom őket elbírni:

Mind a kettőt (nagy nehezen) levittem a bejárathoz, hogy még véletlenül se hagyjam otthon valamelyiket. Mivel két nap múlva megyünk kirándulni holnap nem lesz suli. Nem tudtam otthon mit kezdeni magammal, úgy hogy elmentem sétálni. Az út alatt végig az a lány járt e fejemben. Miért nem szól rá David, ha nem járnak? Vagy még is járnak? Nem tudtam eldönteni, ezért akaratom ellenére elindultam David-ék háza felé. A házuk előtt leblokkoltam, de cselekednem kellet, hogy kiderüljön az igazság. Becsöngettem. Pár pillanat múlva egy lány nyitott ajtót. Nagyon hasonlított David-ra.

-Szia! Kit keresel? Nézett rám kérdőn.

-David-hoz jöttem. Ki tudna jönni? Válaszoltam bátortalanul.

-Ááá! Akkor te biztosan a barátnője vagy. Esett len neki a dolog, de rosszul.

-Nem! Én csak egy osztálytársa vagyok. Ekkor hangokat hallottam, majd megláttam David-ot is. 

-Szia! Hát te mit keresel itt? Lepődött meg.

-Beszélnünk kell! Válaszoltam magabiztosan.

-Gyere be! Invitált be, de ez csak kettőnkre tartozott. Megráztam a fejem.

-Nem lehetne inkább kint megbeszélni? Néztem rá kérdőn.

-De! Mondta, majd felvette a cipőét. Egy darabig csöndben sétáltunk egymás mellett, majd megszólaltam.

-Ki volt az veled? Nem értette a dolgot és kérdőn/furán nézett rám. -Az akivel a suliban voltál? Mondtam ki kínosan. Leesett neki a dolog és mosolyra húzta a száját.

-Nem a barátnőm! Trafált bele. Hatalmas kő esett le a szívemről, majd lehajtottam a fejem. -Ezt neked hoztam! Nyújtotta a kezét. Nem láttam, hogy mi volt az, de bíztam benne és vártam. Óvatosan a kezembe ejtette és várta a reakciómat. Mikor kinyitottam a kezem egy nyakláncot találtam benne. Teljesen elállat a lélegzetem. Kérdőn néztem rá.

-Ezt miért kapom? megvonta a vállát.

-Mert segítettél a dogánál és, mert fontos vagy nekem. Mosolyodott el.

-Szóval minden lánynak adsz nyakláncot aki segít neked egy dolgozatnál? Ráncoltam össze a szemöldököm, majd elnevettem magam. 

-Ja! Valahogy úgy! Nevetett fel ő is, majd közelebb lépett hozzám és lassan megölelt. -És te? Súgta a fülembe. Tudtam, hogy mire értette ezt és csak bólintottam.

-Segítesz felrakni? Engedtem el.

-Persze! Rakta a nyakamba.

Ezt kaptam tőle:

Mikor felrakta megpuszilta az arcom. A kulcs része az ő kulcscsomóján volt rajta. Onnan tudom, hogy megmutatta. A boldogságtól az egekbe tudtam volna szállni. Soha nem fogom leszedni magamról. Sétáltunk még egy fél órát kézen fogva. Már kezdett sötétedni, így hazakísért. A házunk előtt még egyszer megpuszilt, majd elment. Amint beértem a házba felszaladtam az emeletre és felhívtam Amyt. Sikítva szóltam bele a telefonba. Mindent részletesen elmondtam neki, az elejétől a végéig. Ő sem bírta ki sikítás nélkül. Természetesen azt is mondta, hogy "Én megmondtam!". Már az sem érdekelt.
Lefekvés előtt kaptam egy SMS-t. Max írt, hogy gratulál. Nem tudtam mire vélni ezt, ezért visszaírtam. Ebből két óra beszélgetés lett, de nem bántam. Mint kiderült a fiúk nem bírják tartani a szájukat, meg nagyon kíváncsiak.:) Ez sem izgatott. Most boldog voltam, hogy "megtaláltam" az igazit. Alig várom, hogy holnap újra találkozzam vele......!!!



Meghoztam az új részt! Remélem, hogy tetszik és nem siettem túl előre. Nemsokára jövök a kövivel!:)

Melanie