15. rész: Találkozás(ok)...

Kéz a kézben értünk be a suli portájára. A többiek ott vártak minket. Mikor megláttak minket, hogy újra jóban vagyunk kivirul a fejük. Szó szerint úgy néztek ki, minta a töklámpások. Nagyon viccesek voltak. El is nevettem magam rajtuk. Mikor odaértünk hozzájuk egyszerű szemkontaktussal elmondtuk egymásnak Amyvel az örömömet. Mi lányok, mát csak ilyenek vagyunk. Eldöntöttük, hogy kéne valamit csinálni délután, így miután mindenki hazavitte a cuccát (én Amyékhez) találkozunk a kedvenc cukrászdánk előtt.
Amyvel boldogan és beszélgetve vonultunk végig az utcájukon, mikor valaki megszólított hátulról. Gyorsan megpördültem a tengelyem körül, majd megpillantottam annak a lánynak az arcát akitől régen féltettem Dave-t. Nem akartam elhinni, hogy Ő az.
-Te süket vagy?! Már vagy egy órája itt kiabálok utánad, de te még csak arra sem méltatsz, hogy megállsz. Tette csípőre a kezét előttem.
-Bocsánat. Hajtottam le a fejem.
-Biztos ezért szeretett beléd. A szerénységed és gyávaságod miatt. Szánalmas! Nevetett fel gúnyosan és lenézően.
-Most miről beszélsz??! Állt ki mellettem Amy. -Már bocsánat, de Dave Őt választotta és nem téged. És meg is értem, hogy miért. Nézett rajta Amy végig felhúzott szemöldökkel.
-Nehogy azt hidd, hogy te jobb vagy. Te meg Max? Két külön világ. Ez a két kapcsolat -ha lehet annak nevezni- egy hónapig sem fog tartani. Üvöltötte az arcunkba, majd megfordult és elviharzott.
-Ez meg mi volt? Néztünk egymásra döbbenten.
-Engem ugyan nem nagyon érdekel. Vonta meg a vállát Amy, majd rám mosolygott és oldalba bökött. Próbáltam elfelejteni a dolgot, de egy kicsit -kicsit nagyon- megbántott. De mit tudhat Ő a mi kapcsolatunkról?
Mikor megérkeztünk Amyékhez elég nagy meglepetés ért. Anya állt a bejárati ajtó előtt és elég idegesnek tűnt. Először nem akartam oda menni, de Amy magával rángatott.
-Szia Kincsem! Már vagy egy órája várok rád. Jött oda hozzám és próbált megölelni, de én ellöktem magamtól.
-Mit akarsz? Fordultam el tőle, hogy még véletlenül se tudjon a szemembe nézni.
-Szerettelek volna látni, ha már nem vagy hajlandó hazajönni. Mikor ezt meghallottam nem akartam hinni a fülemnek. Mi az, hogy nem vagyok hajlandó haza menni?! Soha többé nem akarom látni őt. Nem mondtam semmit csak berohantam a házba és válaszra sem méltattam. Pár perc múlva Amy is bejött. Én meg csak fel alá járkáltam a lakásba.
-Nem hiszem el, hogy volt mersze idejönni. Ezt nem hiszem el!!! Háborodtam fel teljesen.
-Nyugi! Figyi most eltöltünk egy csodálatos délutánt a barátainkkal utána, majd rágódhatsz ezen a story-n. De addig zárj ki minden lehetséges gondot és foglalkozz a barátoddal. Ölelt meg. Mindig tudja, hogy tud megállítani és jobb kedvre deríteni. Ő a legjobb barátom!!!
-Oké! Rendben, igazad van. És köszönöm. Öleltem meg most én.
-Ez csak természetes! Viszont gyorsan öltözzünk át, mert el fogunk késni. Felszaladtunk a szobánkba, majd feltúrtuk az egész ruhásszekrényt. Nagy nehezen sikerült egymásra megfelelő ruhát találni. Mivel tavasz van és már elég jó az idő, merészkedtünk rövidebb és lengébb ruhákat felvenni.

Amy ruhája                                    Én ruhám

Mikor kisminkeltük egymást és megcsináltuk egymás haját még egy utolsó pillantás a tükörbe és indulhattunk is. Vittem magammal a fényképezőgépemet, hogy megörökíthessem ezt a napot.:)
Az odavezető út felénél aztán újra az eszembe jutott az a lány beszólása. Próbáltam elfelejteni, de amikor Dave is az eszembe jut akkor Ő is. Tudom, hogy ez nem jó dolog, de nem tehetek róla. Pár perc múlva felismertük a fiúkat a cukrászda előtt. Boldogan odasiettünk hozzájuk és "üdvözöltük" egymást. Mikor ezzel megvoltunk megbeszéltük, hogy sétálunk és ha azt megunjuk akkor visszajövünk ide és megeszünk egy szelet sütit. Kéz a kézben indultunk el a park felé. Ez már egy jól bevált hely a négyünk számára. Itt megbeszéltük, hogy különválunk és majd értesítjük egymást, hogy mikor találkozzunk ismét. Mi Dave-el a fás rész felé vettük az irányt. Mindig is szerettem mikor a nap fénye átszűrődik a falevelek közözz. Az szerintem olyan hangulatos. Sétáltunk egy darabig és beszélgettünk, de megkértem Dave-t, hogy üljünk le valahova. Mentünk még pár lépést, majd egy pad mellé érve kisajátítottuk magunknak.:) Leültünk egymással szembe, majd folytattuk a beszélgetést ahol abbahagytuk.
-Megnézhetem? Forgattam a kezeim közt a pénztárcáját.
-Felőlem. Vonta meg a vállát. Persze nem a pénzére voltam kíváncsi, hanem a személyiére vagy a diákigazolványára. Vagyis a képre ami rajta volt. Mikor kinyitottam tátva maradt a szám. Ugyan olyan helyes és cuki volt kiskorában, mint most. Csak akkor ugye kicsiben.:)Nem értette, hogy min csodálkozom, ezért kivette a kezemből és megnézte. Összeráncolta a szemöldökét és kérdőn nézett rám. Megráztam a fejem és visszakértem az igazolványt.
-De csak akkor, ha én is megnézhetem a tiédet. Mondta mosolyogva.
-NEM!!! Ki van zárva! Borzalom. Ráztam hevesen a fejem.
-De ugye tudod, hogy most még kíváncsibb lettem. Nevetett fel.
-Hülye! Böktem oldalba., majd elnevettem magam. -Tessék, ha ennyire szeretnéd, csak ne tegyél megjegyzést.Kérleltem és óvatosan átnyújtottam neki a pénztárcámat. Kivette a diákomat, megnézte a képet, majd szó nélkül vissza is rakta. Hitetlenkedve néztem rá.
-Mi az? Kérdezte sunyi mosollyal. 
-Nem teszel megjegyzést a képre?
-Megkértél, hogy ne tegyek, így nem teszek. Magyarázta meg diplomatikusan. -De azt hozzá kell tennem, hogy nagyon más vagy most, de jó értelemben. Nevette el magát. Végre! Már azt hittem, hogy tényleg ennyire tűrhető volt a fejem, mert én is tudom, hogy azon a képen borzalmasan néztem ki. 
Egy darabig még a kis kori emlékeinkről beszélgettünk, majd megint eszembe jutott a délelőtti dolog és rögtön lefagyott a mosoly az arcomról. Ezt Dave is észrevette és rá is kérdezett.
-Mi a gond?
-Semmi! Ráztam meg a fejem.
-Ugye tudod, hogy én vagyok a barátod és nekem mindent elmondhatsz? Nézett mélyen a szemembe. 
-Hát jó! Szóval az volt, hogy.........! De ekkor megcsörrent Dave telefonja.
-Bocs. Mondta és előhalászta a zsebéből a készüléket. Amit a kijelzőn láttam még a legrosszabb álmaimban sem akartam átélni. Abban a percben teljesen lefagytam. Soha nem akartam, hogy ez történjen.........!!!:(


Meghoztam az új részt!!!!!!:) És ezer bocsánat, hogy késtem és, hogy elhanyagoltam a blogot!!! Soha, de soha többet nem fog ilyen előfordulni! ÍGÉREM!!!!!!!!:) Nemsokára tényleg jövök a következő résszel!;)

Melanie