18. rész: OMG! Ez hihetetlen!!!

Már vissza akartam fordulni, de Dave odafutott hozzám és elkapta a karom. Nem akartam ránézni, de magához húzott és felemelte a fejem. 

-Dave nekem ez nem megy.  Én nem szeretnék vele találkozni. Mondtam félve, mert tudtam, hogy úgyis oda kell mennem hozzá.

-Figyelj! Én csak jót akarok nektek és nem szeretném, hogy bárki is utáljon téged. Egy próbát megér és ha megint bunkóskodni kezd veled akkor leállítom. Jó? Nézett mélyen a szemembe.

-Rendben. Sóhajtottam egy nagyot. Odasétáltunk ahhoz a bizonyos lányhoz. Ő is elég kellemetlenül érezte magát, csak úgy, mint én. Dave pedig előre ment valahova, mi meg ott álltunk és némán bámultunk magunk elé. Muszáj volt valamit mondanom, mert a csend kezdett kínos lenni. 

-Tudom, hogy ezt te sem szeretnéd, de nem értem, hogy miért haragszol rám. Ezt szeretném megérteni. Fordultam felé. 

-Te ezt nem értheted! Én már általános iskola óta egy iskolába járok vele. Azóta tetszik és ez az érzés fokozódni kezdett a gimnáziumban. De aztán jöttél te és mindent tönkretettél. Nem értem, hogy mi van benned, ami bennem nincs?! Nem tudom felfogni! Sírta el magát. Nagyon megsajnáltam és megértettem az érzéseit. De az én érzéseimen viszont nem tudtam változtatni.Odamentem hozzá és megöleltem.
-Ne sírj! Simogattam a haját. Ő pedig a helyett, hogy ellökött volna magától, átölelt és a vállamon zokogott. Szerintem itt volt az a pont amikor nem ellenségekként "tekintettünk" egymásra. Így állhattunk egy darabig, mert Dave törte meg a némaságunkat.
-Jöttök? Kérdezte kíváncsian.
-Igen. Engedett el és törölte le a könnyeit Amber. Én meg csak bólogattam. Dave meg akarta fogni a kezem, de én tekintettel Amber-re és elrántottam onnan. Először nem értette, de aztán leesett neki. Megvontam a vállam és rámosolyogtam. Mivel Amber már előre ment utána futottam és mellette sétáltam tovább, Dave meg mögöttünk. Teljesen átéreztem az érzéseit, így próbáltam beszélgetésbe elegyedni vele. Sikerült is! Egy óra sétálgatás után még nevettünk is. Dave csodálkozva nézett minket, de nem akarta megzavarni az "ismerkedést".:)Még vagy két órát sétáltunk fel alá a városban, majd úgy döntöttünk, hogy holnap úgy is suli lesz, akkor még tudunk beszélni. Elköszöntünk tőle, majd Dave-el kettesben sétáltunk tovább a házunk felé. Nemsokára megpillantottunk egy kocsit aminek nem volt meg mind a négy kereke.:) xd Érdeklődve álltam meg, de Dave maga után húzott. Nem értettem miért, de aztán megláttam, hogy abból a "három kerekes kocsiból" kiszállt Greg. Teljesen lefagytam, majd Dave mögé bújtam, hogy ne vegyen észre, de már késő volt. Gúnyos mosollyal az arcán jött oda hozzánk és "üdvözölt" minket hatalmas karcsapássokkal. Dave összeráncolt homlokkal nézte a közeledő fiút. Mikor odaért hozzánk úgy fordult, hogy engem is lásson. 
-Szia Melanie. Hogy vagy? Kezdett el velem beszélgetni, mint ha Dave nem is lenne itt. Teljesen elborított a düh. Még képes így beszélni velem, mikor nemrég rám mászott é még régebben cserbenhagyott, pedig én azt hittem barátok vagyunk. Itt betelt a pohár!!! 
-Miért is érdekel ez téged??! Egyáltalán, hogy van képed ide jönni és ilyeneket kérdezni tőlem. Álltam el Dave védelmező teste mögül. -Tudod mi vagy te? Egy undorító, szánalmas és hátborzongató....., még embernek sem tudlak mondani. Ordibáltam a képébe. 
-Nyugi Melanie! Ne mondj olyat amit nem gondolsz komolyan. Én mindig is szerettelek téged. Simította meg az arcomat az érdes kezével. Én azonnal elrántottam a fejem, de mikor ezt kimondta láttam, hogy Dave ökölbe szorítja a kezét és közel volt ahhoz, hogy megüsse. Kikerekedett szemekkel néztem rá, majd még egy lépéssel közelebb léptem hozzá. Összeszükült szemekkel néztem rá, majd újra folytattam.
-Ha te lennél ez utolsó ember is a Földön, én akkor sem szeretnélek. Szánalma vagy! Mosolyodtam el gúnyosan. Itt szerintem nála is betelt a pohár, mert már emelte a kezét, hogy megüssön. Dave elém állt és egy jól célzott ütéssel a földre kényszerítette Greg-et. Elképedtem, majd már csak annyit vettem észre, hogy Greg felpattan és vissza akarta adni az előző találatot, de célt tévesztett és engem talált el. A hirtelen ért ütéstől összecsuklottam és a földre ültem. Dave ekkor elvesztette az eszét és nekiugrott Greg-nek. A verekedés látványára hangosan felsikítottam. Akik eddig a kocsit próbálták megjavítani, azok most odatömörültek és néhányan szétszedték a két verekedő fiút. Megkarcolt arccal állt meg mellettem Dave. Gyorsan elővettem egy zsepit és letöröltem a vért az arcáról. Tudtam, hogy nem lesz jó vége ennek a "kis" verekedésnek. Az egyik szerelő hívta a rendőrséget. Míg ki nem érkeztek, addig ott maradt velünk néhány férfi, hogy nehogy újra egymásnak ugorjanak a fiúk. Pár percen belül meg is érkeztek a rendőrök. Két kocsival jöttek. 
-Jó napot kívánok! Önök a bajkeverők? Néztek hármunkra. 
-Igen vagyis Melanie nem tehetett az egészről. Mi ugrottunk egymásnak. Mentett ki az egészből Dave.:) 
-Értem! De akkor is muszáj bevinni Őt is, mert lehet, hogy tőle többet megtudunk a verekedés okaiból. 
-És ha Ő nem vett részt a dulakodásban akkor miért sebes az arca? Kérdezte egy másik rendőr. 
-Az meg az én hibám. Véletlenül ütöttem meg, mikor őt akartam. Mondta komoran és Dave felé biccentett. 
-Rendben van. Látom mind a kettejüknek sokat jelet ez a kis hölgy. Fordult a fiúk fele mosolyogva. Hát azért ez elég túlzás volt. Azonnal le is sütöttem a szemem.
-A többit, majd megbeszéljük a kapitányságon. Most pedig fáradjanak be a kocsiba. Vezetett be a járműbe. Én és Dave egy kocsiba szálltunk, Greg pedig a másikba. Rövid kocsikázás után megérkeztünk a rendőrőrsre. Bevezettek minket az épületbe, majd egy kis időre várnunk kellett. 
Elég sok várakozás után először Dave-t hívták be. Ez elég vészjósló volt, mert így kettesben maradtam a kihalt folyosón Greg-el. A legtávolibb pontra ültem tőle, hogy még véletlenül se tudjon hozzám érni.
-Figyelj Melanie. Én nem akartalak megbántani, de muszáj meghallgatnod. Ült le mellém.

-De én nem akarlak meghallgatni. És kérlek ne szólj többet hozzám! Álltam fel és mentem az ablakhoz. Már elég sötét volt kint és az eső is esni kezdett. Hallottam, hogy Gerg feláll és elindult felém, de megállt és visszafordult. Annak azért örültem, hogy tiszteletben tartja az érzéseimet (most kivételesen!). Egy darabig így álltam a gondolataimba merülve, mikor Dave kijött a teremből és Greg-et hívták be. Azonnal odamentem hozzá és szorosan megöleltem. 
-Minden rendben? Kérdeztem félve. Nagyot sóhajtott, majd válaszra nyitotta a száját. 
-Igen. Azt hiszem. Már csak meg kell várnom Greg beszámolóját is. Mondta fáradtan. Nagyon megsajnáltam őt.
-Gyere üljünk le. Pihenj egy kicsit! Simogattam meg a vállát. -Hidd el jót fog tenni. Mosolyogtam rá bátorítóan. Viszonozta a mosolyom, majd leültünk az egyik padra. Szorosan odabújtam hozzá, Ő mag a vállamra hajtotta a fejét. Párszor megsimogattam, majd adtam neki egy puszit és becsuktam a szemem. Próbáltam mindent kizárni az elmúlt napokból. 
Arra keltem fel, hogy kivágódik az ajtó és három dühös és aggódó szülővel találtuk szembe magunkat. Aggódva Dave-re néztem, de Ő is tehetetlen volt. Ebből nem tudom, hogy mi fog kisülni.......!:/


Meghoztam az új részt!!!! Remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket.;) :) Amint tudom hozom a következő részt. És még annyi, hogy lesznek a továbbiakban olyan részek, amit a saját életemből fogok meríteni. Remélem, hogy jó ötlesz lesz. Majd meglátjuk!!!:D
<3<3<3

Melanie