Könnyű féltékenynek lenni valamire, amiben nem lehet részünk.
Ekkor elkezdett csörögni a telefonom. "Dave" olvastam le a kijelzőről.
-A francba! Gyorsan ki kell találnom valami. -Halló! Szóltam bele a telefonba nyugodtan.
-Szia! Nem zavarlak? Kérdezte barátságosan. Elég fura is volt.
-Nem. Mondjad csak. Mondtam higgadtan.
-Semmi különös, csak szerettem volna hallani a hangod.
-Ennyi? Döbbentem meg.
-Mér'? Mást is kéne kérdeznem? Mondta enyhe cinikussággal a hangjában.
-Nem! Csak azt hittem, hogy baj van.Mondtam bizonytalanul.
-Hát mégis csak lenne valami. Ingott meg Ő is.
-Miről lenne szó? Kérdeztem félve.
-Tudom, hogy tudod, hogy miről van szó. Otthagytam neked egy levelet, hogy majd gyere ki a parkba. Meg is kaphattad, mert eljöttél. Pár percet késtem a forgalom miatt. Én láttalak téged, de te nem. Ekkor egy idősebb fiú magával vitt téged. Még utánad is szóltam, de nem nem hallottál meg. Nem zavar, hogy egy másik fiúval voltál, de az igen, ha már egyszer eljöttél, a szemembe mondhattad volna, hogy nem volt kedved találkozni velem. Tett szemrehányást, de éreztem a hangján, hogy szomorú.
-Én nem...! De ekkor letette a telefont. Nem tudtam, hogy mit csináljak. Nem akartam haragban lenni vele, és végképp nem akartam szakítani vele. Amilyen gyorsan csak tudtam hazamentem, majd minden lehetséges módom próbáltam elérni őt. Nem adott ki életjelet.
Tanulni képtelen voltam a történtek miatt, de nem is érdekelt. Nem adtam fel! Próbáltam elérni. Aztán olyan kilenc fele meguntam és kikapcsoltam a gépem. Ha Őt ennyire nem érdekli az igazság, én nem fogom törni magam azon, hogy megtudja mi is történt valójában. Majd megkérdezi, ha csak egy kicsit is érdekli. Bevágtam a durcit és duzzogva aludtam el.
Másnap reggel boldogan ébredtem fel, de aztán újra a valóságba csöppentem bele. Eszembe jutott, hogy nem teljesen vagyok jóban Dave-el. De nem érdekelt. De nagyon is érdekelt!!! De mit tudok tenni, ha nem hajlandó beszélni velem? Még suli előtt beszélnem kell Amyvel. Gyorsan megreggeliztem és felöltöztem. Most sikerült hamar kiválasztanom a megfelelő ruhát. Elköszöntem a szüleimtől és rohantam a segítséghez. Nemsokára megérkeztem, majd rászálltam a csengőre. Addig nyomtam amíg valaki ki nem nyitotta. Pár perc múlva egy álmos és mérges szülővel találtam szemben magam. Elnézést kértem, majd felrohantam Amy szobájába. Szerencsémre még készülődött így elmondhattam neki a gondomat.
Miután megtudta az egész story-t bambán ültünk mind a ketten az ágyán.
-Szerinted?! Fordultam felé, némi hallgatás után.
-Szerintem, hagyd egy darabig békén, amíg el nem kezdesz hiányozni neki. Húzta gúnyos mosolyra a száját. Nem mondtam semmit, csak hevesen bólogattam. Majd meglátjuk meddig bírja.
Ezóta a reggeli beszélgetés óta eltelt egy hét és fél. De még jelét sem láttuk annak, hogy érdekelné a magyarázkodásom. Ma az iskolában a második szünetben Max sietett felén egy levéllel a kezében. Mikor odaért hozzánk a kezembe nyomta, de meg sem várva a reakciómat, már el is húzott. Elolvastam a nekem szánt levelet, majd döbbenve bambultam előre. Amy kikapta a kezemből a papírt és Ő is gyorsan elolvasta.
-Muszáj elmenned!
-De ha Ő sem szeretne velem beszélni? Fontam össze a karjaimat magam előtt.
-Egy próbát megér! De most siessünk, mert el fogunk késni. Húzott maga után.
-Hát mégis csak lenne valami. Ingott meg Ő is.
-Miről lenne szó? Kérdeztem félve.
-Tudom, hogy tudod, hogy miről van szó. Otthagytam neked egy levelet, hogy majd gyere ki a parkba. Meg is kaphattad, mert eljöttél. Pár percet késtem a forgalom miatt. Én láttalak téged, de te nem. Ekkor egy idősebb fiú magával vitt téged. Még utánad is szóltam, de nem nem hallottál meg. Nem zavar, hogy egy másik fiúval voltál, de az igen, ha már egyszer eljöttél, a szemembe mondhattad volna, hogy nem volt kedved találkozni velem. Tett szemrehányást, de éreztem a hangján, hogy szomorú.
-Én nem...! De ekkor letette a telefont. Nem tudtam, hogy mit csináljak. Nem akartam haragban lenni vele, és végképp nem akartam szakítani vele. Amilyen gyorsan csak tudtam hazamentem, majd minden lehetséges módom próbáltam elérni őt. Nem adott ki életjelet.
Tanulni képtelen voltam a történtek miatt, de nem is érdekelt. Nem adtam fel! Próbáltam elérni. Aztán olyan kilenc fele meguntam és kikapcsoltam a gépem. Ha Őt ennyire nem érdekli az igazság, én nem fogom törni magam azon, hogy megtudja mi is történt valójában. Majd megkérdezi, ha csak egy kicsit is érdekli. Bevágtam a durcit és duzzogva aludtam el.
Másnap reggel boldogan ébredtem fel, de aztán újra a valóságba csöppentem bele. Eszembe jutott, hogy nem teljesen vagyok jóban Dave-el. De nem érdekelt. De nagyon is érdekelt!!! De mit tudok tenni, ha nem hajlandó beszélni velem? Még suli előtt beszélnem kell Amyvel. Gyorsan megreggeliztem és felöltöztem. Most sikerült hamar kiválasztanom a megfelelő ruhát. Elköszöntem a szüleimtől és rohantam a segítséghez. Nemsokára megérkeztem, majd rászálltam a csengőre. Addig nyomtam amíg valaki ki nem nyitotta. Pár perc múlva egy álmos és mérges szülővel találtam szemben magam. Elnézést kértem, majd felrohantam Amy szobájába. Szerencsémre még készülődött így elmondhattam neki a gondomat.
Miután megtudta az egész story-t bambán ültünk mind a ketten az ágyán.
-Szerinted?! Fordultam felé, némi hallgatás után.
-Szerintem, hagyd egy darabig békén, amíg el nem kezdesz hiányozni neki. Húzta gúnyos mosolyra a száját. Nem mondtam semmit, csak hevesen bólogattam. Majd meglátjuk meddig bírja.
Ezóta a reggeli beszélgetés óta eltelt egy hét és fél. De még jelét sem láttuk annak, hogy érdekelné a magyarázkodásom. Ma az iskolában a második szünetben Max sietett felén egy levéllel a kezében. Mikor odaért hozzánk a kezembe nyomta, de meg sem várva a reakciómat, már el is húzott. Elolvastam a nekem szánt levelet, majd döbbenve bambultam előre. Amy kikapta a kezemből a papírt és Ő is gyorsan elolvasta.
-Muszáj elmenned!
-De ha Ő sem szeretne velem beszélni? Fontam össze a karjaimat magam előtt.
-Egy próbát megér! De most siessünk, mert el fogunk késni. Húzott maga után.
*Órák után a suli udvarán*
Izgulva és félve mentem a "megbeszélt" helyre. Dave már ott volt és mikor észrevett izgulni kezdett.
-Szeretnél velem beszélni? Értem oda hozzá.
-És te?! Kérdezett vissza felhúzott szemöldökkel. Valami itt nincs rendben. Nem úgy volt, hogy Ő szeretne velem beszélni...?! Max!!! Ezt még megkeserüli!!! Egy darabig egymás mellett álltunk csendben. Rám tört az az érzés, hogy tudnia kell az igazságot.
-Figyelj! -fordultam felé- Tudom, hogy nem akarsz meghallgatni, de én mégis elmondom. Nem azért mentem el, hogy aztán megbántsalak. Én tényleg szerettem volna veled találkozni, de jött egy ki probléma.
-Figyi! Ez engem nem érdekel. Szakított félbe.
-Pedig most meg fogsz hallgatni. Szóval mikor vártalak, a volt osztálytársaim felismertek és odajöttek hozzám. Nem akartam, hogy rám másszanak, de nem tudtam mit tenni. Ekkor az a bizonyos fiú megmentett, és felajánlotta, hogy elvisz. Én a félelemtől teljesen elfelejtettem, hogy téged vártalak. A fiú ekkor elvitt a táncterembe ahol próbálni szoktunk. Már a kezdetektől ismerős volt nekem, de először nem ismertem fel. Ezek után -mellékesen- újra fogok táncolni, hála neki. Persze a végén rájöttem, hogy ki Ő. Egy régi, kedves barátom, akivel évek óta együtt táncoltam, de aztán Ő egy ideig abbahagyta. Az évek során nagyon megváltozott, így fel sem ismertem. És még mielőtt elkezdenél féltékenykedni nem több barátnál. Fejeztem be a magyarázkodást. Egy darabig csak hallgatott, majd felém fordult. Magához húzott és óvatosan megcsókolt. Azonnal visszacsókoltam. Mikor elengedtük egymást odahajolt hozzám és ezt súgta a fülembe: "Sajnálom!" Megráztam a fejem, majd adtam egy puszit az arcára.
-Felejtsük el. Mosolyogtam rá.
-Benne vagyok. Mosolygott vissza, majd szorosan magához ölelt. Odabújtam hozzá, és mélyen beszívtam az illatát. Soha nem akartam Őt elengedni.
-Elmondjuk a többieknek, vagy színleljünk haragot. Kérdeztem nevetve.
-Jó lenne cukkolni Őket egy kicsit. Gondolkodott el a dolgon.
-Inkább menjünk...! Indultam el. Utánam futott és rákulcsolta a kezét az enyémre. Rámosolyogtam, majd sétálás közben megöleltem. Olyan jó érzés újra magam mellett tudnom Őt.
Annyira szeretem!!!!!!<3
Meghoztam az új részt! Egy kicsit rövid lett é késve is hoztam, de ezt légyszi nézzétek el nekem. Ilyen többen nem fordul elő!;) Amilyen gyorsan csak tudom, jelentkezem!!!:)
<3<3<3
Melanie
Én vagyok a gonosz??:DNem elég hogy várnom kellett még rövid is lett://Na mindegy megbocsáltok,de csak azért mert az egyik Lb-m vagy ;)))<333De kérlek siess;)))<333
VálaszTörlésLexi<3
Hálás köszönetem, hogy megbocsájtasz!!!:D
VálaszTörlésAmúgy nem is lett annyira rövid. Olvastam én már ettől rövidebb részt is.;)
<3<3<3
Melanie