8. rész: Lehetséges kirándulás és az a lány:(

Mikor anya bevitt a suliba, mint egy hulla úgy mentem be az épületbe. Lassan végigvánszorogtam a folyosón, majd bementem a termünkbe. Szép lassan leültem a padomba és ráhajtottam a fejem. Simán bealudtam. A csengőnek viszont sikerült felébresztenie.

-Pszt! Melanie! Minden rendben? Kérdezte aggódva Amy. Nem szóltam semmit csak egy picit bólintottam. Nem voltam valami meggyőző. Az első három órát valahogy túléltem, de a kémia témazárónál nagyon össze kellett magam szednem.Ha ez rosszul sikerül vége a kitűnő átlagomnak.

-Jó napot kívánok! Remélem mindenki felkészült a dolgozatra? Ha esetleg valakinél meglátok puskát, azonnal elveszem a dolgozatát és egyes. Akkor kezdjük is el! Egész órán írhatjátok. Osztotta szét a lapokat. A fiúk pedig értetlenül forgolódtak. Hirtelen mindegyik rám nézett. Nem tehettem mást, segítenem kellett nekik. Felírtam a kezemre, hogy egy pillanat, majd észrevétlenül felmutattam, hogy mindenki jól lássa. A fiúk meg egyszerre bólintottak. Gyorsan megírtam a dolgozatomat, meg egyszer átnéztem. És kezdődhetett a segítség. Két lapra ráírtam a megoldásokat, majd elindítottam a két padsorban. Mindenki egyszerre kezdte el másolni. Nekem meg addig le kellet foglalnom a tanárt, nehogy gyanút fogjon.

-Elnézést! Mentem ki az asztalához. Mindenféle hülyeséget kérdeztem tőle, ami csak eszembe jutott. Óra vége előtt tíz perccel aztán a helyemre zavart.

-Látom most már nagyjából mindenki kész van. Akkor össze is szedem. Járta körbe a termet.  -Viszont látásra! Ment ki a teremből egy halom dolgozattal. Jó dolgozattal.:)Amint kiment a tanár mindenki egyszerre dobott felém cetliket. Mindegyiken a "köszönöm" szó állt. Amy ehelyett inkább megölelt. Max meg odajött hozzám és összekócolva a hajam mondott köszönetet. Mindenkinek megköszöntem, majd kimentem az udvarra Amyvel. Leültünk a kedvenc fánk tövébe, és beszélgettünk. Nem sokkal később Zack is letelepedett mellénk, majd David és Max is.:) Hogy a fiúk odaültek mellénk egy csomó diák jött utánuk. Hirtelen alig fértünk el a kis fa alatt. Pár perc múlva egy elég szép lány jött ide és csimpaszkodott bele David-ba. Teljesen ledöbbentem, hogy van barátnője és nem szólt róla. Ezután nem nagyon kapcsolódtam bele a beszélgetésbe amit David észre is vett. Kérdőn nézett rám, de én csak megráztam a fejem. Ezt az a lány is észrevette és gyilkos pillantással nézett rám.Azonnal elfordultam. A csöngő megszólalása után elsőként tápászkodtam fel és indultam meg a bejárat felé. David meg utánam sietett.
-Mi a baj? Megbántottalak valamivel? Kérdezte kíváncsian.
-Semmi bajom nincs! És nem bántottál meg! Mondtam egy kicsit hevesebben, mint kellett volna. Nem mondott többet és elment. Hogy lehetek ennyire hülye? Mért nem kérdeztem rá? Már úgy is mindegy! Ekkor Amy beért és aggódva fürkészett.
-Ha azon rágódsz, hogy a barátnője, akkor nem. Nem hiába ő a legjobb barátnőm! Még a gondolataimat is tudja.
-Hát...! Honnan tudod, hogy nem az.Néztem rá kérdőn és reménykedtem benne, hogy tényleg igaza van.
-Mert Max-el is ugyan ezt csinálta, de amikor észrevette, hogy nem érdekli őt akkor továbbállt. Nem kell aggódnod. Én is aggódtam, de nem kell. Mosolygott rám bátorítóan.
-Mért is aggódtál? Akadtam meg az utolsó mondatánál.
-Semmi! Vágta rá, majd besietett a terembe. Furán néztem utána, majd én is bementem. Erre a témára még vissza foguk térni. Az utolsó órán (ami osztályfőnöki) az ofő rátért egy fontos témára. Az osztálykirándulásra. Arra gondolt, hogy egy hétre elmennénk sátorozni. Az osztály egy emberként vágta rá az igent. Meg is egyeztünk.
Otthon mindent elmondtam a szüleimnek, akik lelkesedtek az ötletért. Mivel két nap múlva megyünk kirándulni már ma elkezdtek pakolni nekem. Ezt nem hagyhattam, így átvettem az irányítást. Nem haladtam valami túl jól, ezért felhívtam Amyt. Ő is bajban volt, így egymásnak segítettünk bepakolni. Három óra alatt sikerült is. Hát nem tudom, hogy ki mennyi bőröndöt visz, de én kettőt, ami jól meg volt pakolva.:) 
Nem tudom, hogy fogom őket elbírni:

Mind a kettőt (nagy nehezen) levittem a bejárathoz, hogy még véletlenül se hagyjam otthon valamelyiket. Mivel két nap múlva megyünk kirándulni holnap nem lesz suli. Nem tudtam otthon mit kezdeni magammal, úgy hogy elmentem sétálni. Az út alatt végig az a lány járt e fejemben. Miért nem szól rá David, ha nem járnak? Vagy még is járnak? Nem tudtam eldönteni, ezért akaratom ellenére elindultam David-ék háza felé. A házuk előtt leblokkoltam, de cselekednem kellet, hogy kiderüljön az igazság. Becsöngettem. Pár pillanat múlva egy lány nyitott ajtót. Nagyon hasonlított David-ra.

-Szia! Kit keresel? Nézett rám kérdőn.

-David-hoz jöttem. Ki tudna jönni? Válaszoltam bátortalanul.

-Ááá! Akkor te biztosan a barátnője vagy. Esett len neki a dolog, de rosszul.

-Nem! Én csak egy osztálytársa vagyok. Ekkor hangokat hallottam, majd megláttam David-ot is. 

-Szia! Hát te mit keresel itt? Lepődött meg.

-Beszélnünk kell! Válaszoltam magabiztosan.

-Gyere be! Invitált be, de ez csak kettőnkre tartozott. Megráztam a fejem.

-Nem lehetne inkább kint megbeszélni? Néztem rá kérdőn.

-De! Mondta, majd felvette a cipőét. Egy darabig csöndben sétáltunk egymás mellett, majd megszólaltam.

-Ki volt az veled? Nem értette a dolgot és kérdőn/furán nézett rám. -Az akivel a suliban voltál? Mondtam ki kínosan. Leesett neki a dolog és mosolyra húzta a száját.

-Nem a barátnőm! Trafált bele. Hatalmas kő esett le a szívemről, majd lehajtottam a fejem. -Ezt neked hoztam! Nyújtotta a kezét. Nem láttam, hogy mi volt az, de bíztam benne és vártam. Óvatosan a kezembe ejtette és várta a reakciómat. Mikor kinyitottam a kezem egy nyakláncot találtam benne. Teljesen elállat a lélegzetem. Kérdőn néztem rá.

-Ezt miért kapom? megvonta a vállát.

-Mert segítettél a dogánál és, mert fontos vagy nekem. Mosolyodott el.

-Szóval minden lánynak adsz nyakláncot aki segít neked egy dolgozatnál? Ráncoltam össze a szemöldököm, majd elnevettem magam. 

-Ja! Valahogy úgy! Nevetett fel ő is, majd közelebb lépett hozzám és lassan megölelt. -És te? Súgta a fülembe. Tudtam, hogy mire értette ezt és csak bólintottam.

-Segítesz felrakni? Engedtem el.

-Persze! Rakta a nyakamba.

Ezt kaptam tőle:

Mikor felrakta megpuszilta az arcom. A kulcs része az ő kulcscsomóján volt rajta. Onnan tudom, hogy megmutatta. A boldogságtól az egekbe tudtam volna szállni. Soha nem fogom leszedni magamról. Sétáltunk még egy fél órát kézen fogva. Már kezdett sötétedni, így hazakísért. A házunk előtt még egyszer megpuszilt, majd elment. Amint beértem a házba felszaladtam az emeletre és felhívtam Amyt. Sikítva szóltam bele a telefonba. Mindent részletesen elmondtam neki, az elejétől a végéig. Ő sem bírta ki sikítás nélkül. Természetesen azt is mondta, hogy "Én megmondtam!". Már az sem érdekelt.
Lefekvés előtt kaptam egy SMS-t. Max írt, hogy gratulál. Nem tudtam mire vélni ezt, ezért visszaírtam. Ebből két óra beszélgetés lett, de nem bántam. Mint kiderült a fiúk nem bírják tartani a szájukat, meg nagyon kíváncsiak.:) Ez sem izgatott. Most boldog voltam, hogy "megtaláltam" az igazit. Alig várom, hogy holnap újra találkozzam vele......!!!



Meghoztam az új részt! Remélem, hogy tetszik és nem siettem túl előre. Nemsokára jövök a kövivel!:)

Melanie