1. rész: Kirúgás

Az egész egy kis "csínytevéssel" kezdődött. Nem akartunk mi senkinek sem rosszat. Gondolhattam volna, hogy így fog végződni. De mindent kezdjünk az elejéről.

*Pár órával korábban*

Reggel pontosan 5 órakor ébresztett a telefonom. Gyorsan kipattantam az ágyból és felöltöztem. Lerohantam az emeletről síri csendben, mert nem szerettem volna, ha a szüleim megtudják, hogy már elmegyek otthonról. Felkaptam a sporttáskát amiben a kellékek voltak és kimentem a még üres utcára. 10 perc gyaloglás után meg is érkeztem a megbeszélt helyre. Greg, Alice és Mark már ott voltak.

-Minden megvan? Kérdezte Mark.

-Itt van minden. Nyitottam ki a sporttáskát. -De biztos, hogy meg akarjuk ezt csinálni? Bizonytalanodtam el egy kicsit mikor megláttam a többiek elszánt arcát.

-Hát persze! Lökött oldalba Alice, majd bátorítóan rám mosolygott. Sóhajtottam egy nagyot, és nem túl meggyőzően bólintottam egyet. Elindultunk a sarok fele ahol ha befordulunk ott van az iskolánk bejárata. Ilyenkor még nincs nyitva úgy hogy kényelmesen elsétáltunk előtte míg nem megérkeztünk a kerítés azon pontjához ahol simán át tudunk mászni.

-Remélem, hogy a riasztót ki tudod kapcsolni. Mondta Alice miközben átvetette az egyik lábát a falon így rá tudott ülni.

-Ez csak természetes! Húzta ki magát Greg.

-Azért ne bízd el magad! Ugrott le a kerítésről Mark is. Mindenkinek sikerült horzsolások nélkül átjutni a falon. A neheze csak most következett. Mivel tegnap résnyire nyitva hagytuk az egyik földszintnyi terem ablakát a bejutás is könnyű volt. Persze előtte Greg a riasztót kiiktatta. Felfeszítettük a tanáriszoba ajtaját és megkerestük a mi osztályunk naplóját. Kinyitottam az első oldalnál és pár pillanatig csak bámultam azt.

-Mire vársz Melanie? Kiabált rám Mark. Én csak összerezzentem, majd elkezdtem matatni a táskámban. Kihalásztam belőle a festékszórót és mielőtt lefújtam volna az egészet becsuktam a szemem.

-Hogy lehetsz ennyire szerencsétlen?! Ordított újra rám Mark.

-Bo-bocsánat. Hajtottam le a fejem. Meg sem várta a magyarázkodásomat, egyszerűen kirántotta a kezemből a festékszórót és azzal a lendülettel le is fújta az első oldalt.

-Melanie, ha már semmire sem vagy használható legalább azt figyeld, hogy jön e valaki. Mondta Alice miközben Gregnek segített pakolni. Teljesen ledöbbentem azon, hogy ilyen hangnemben beszél velem. Azt hittem, hogy legjobb barátok vagyunk. Úgy látszik, hogy tévedtem.  Ezt szomorú beismernem magamnak, de muszáj lesz. Ilyen gondolatokkal mentem az ajtó felé ahonnan motoszkálást hallottam. Óvatosan kihajoltam, hogy megnézzem ki az. Egy sötét alakot pillantottam meg aki egyre csak közeledett az ajtó felé. Teljesen lefagytam, de cselekednem kellett már csak azért is, hogy bebizonyítsam, hogy nem vagyok béna.

-Pakolááááás!!!! Valaki jön. Kiáltottam miközben össze vissza hadonásztam a kezeimmel. Hirtelen egy hideg kéz befogta a számat.

-Maradj csendben! Így megtudja, hogy itt vagyunk. Súgta a fülembe Greg. Megijedve bólintottam mire elengedett. A szoba ablakához mentünk amit nagy nehezen sikerült kinyitnunk. Nem volt már sok időnk, mert az ember egyre csak közeledett. Már mindenki kint volt az iskola udvarán kivéve engem. Beakadt a nadrágom az egyik asztal lábába. Rángattam, szaggattam a nadrágomat ahogy csak bírtam. A többiek meg a nevemet kiabálták, hogy siessek már. Végre sikerült kiszabadulnom és az ablak felé rohantam. Az ember már be is ért a szobába és felkapcsolta a villanyt. Mikor meglátott megindult felém. A félelemtől mozdulni sem bírtam. Teljesen lefagytam, de szerencsémre a többiek lerángattak az ablakpárkányról. Így megmenekültem a biztonsági őr elől. Egyenlőre! Amilyen gyorsan csak tudtunk megrohamoztuk a kerítést. Először Mark mászott át, hogy segítsen nekünk. Már csak én nem voltam a túloldalon. Pár lépés hiányzott, hogy megmeneküljed, de ekkor valaki megragadta a lábam és visszahúzott. A lendülettől a földre zuhantam. A többiek a helyett, hogy segítettek volna elfutottak. Ezt nem hiszem el! Hogy lehetnek ekkora szemetek. Remélem, hogy őket is elkapják és megkapják a büntetésüket.

-Meg vagy! Te kis bajkeverő. Majd megkapod a magadét, ha beviszlek a Főnökhöz. Rángatott  fel a földről és a kezemnél fogva vitt be az épületbe. Már fél 8 volt és még mindig az igazgatóiban dekkoltam. Végre megérkezett a diri is.

-Jó napot kívánok! Hallom maga meg a társai hajnalban betörtek az iskola épületébe és megrongáltak egy nagyon fontos iratot. Igaz ez? Szögezte nekem a kérdést még nyugodtan. Nem válaszoltam csak dacosan ültem továbbra is a helyemen. -Rendben. Így is lehet. De ha nem mondasz semmit kirúglak az iskolából. Ezt szeretnéd? Vagy elmondod, hogy rajtad kívül ki volt még benne ebben a dologban és akkor csak büntetés és persze igazgatói intőt kaptok. A kirúgás szó hallatán megremegett a gyomrom. Nem rúghatnak ki. A szüleim megölnének. De a többieket sem adhatom ki. Ezek között őrlődtem mire a szám akaratom ellenére megmozdult.

-A Soha nem mondom el maguknak a többiek nevét! Kiabáltam magamból kikelve. Nem tudom, hogy mi ütött belém. Talán még mindig szeretem őket annak ellenére, hogy otthagytak és lenéztek. Nekem akkor is sokat számít a barátságuk.

-Ahogy akarod. Te választottad ezt az utat. Ettől a naptól fogva nem vagy ennek az iskolának a diákja. Most kimehetsz, de az ajtó előtt várd meg a papírjaidat. Terelt ki ingerülten az igazgatóiból a diri. Üveges tekintettel mentem ki és ültem le az egyik padra. Pár perccel később Alice ült le mellém.

-Jól vagy? Kérdezte tök ártatlanul. Nem hittem a fülemnek. Miatta rúgtak ki az iskolából és még ő kérdezi, hogy jól vagyok e?! Ez teljesen hülye.

-Nem! Egy kicsit sem vagyok jól. Miattatok kirúgtak az iskolából és azt sem tudom, hogy hogyan mondjam ezt el a szüleimnek vagy hogy.......!!! De ekkor hirtelen befogta a számat.

-Ssss! Még valaki meghallja, hogy mi is benne voltunk. Ugye senkinek sem mondtad el, hogy mi is ott voltunk veled? Nézett rám félve.

-És ha igen? Nem mindegy neked?! Téged úgy sem rúgtak ki.

-Akkor most melyik?

-Persze, hogy nem mondtam el! Azt hittem, hogy barátok vagyunk, ezért megkíméltelek titeket egy balhétól. De beláttam, hogy hatalmasat tévedtem. Soha nem is voltunk barátok. Mindig csak kihasználtatok engem és....! Nem tudtam befejezni a mondókámat, mert az igazgató kijött az igazgatóiból egy rakás papírral a kezébe.

-Itt vannak a papírjai. Kérem távozzon az iskolából! Mondta higgadtan, majd visszatért a kis zugába. Felvettem a táskámat és félrelökve Alicet elindultam a folyosón a kijárat felé. Persze ő utánam futott és könyörgésbe kezdett.

-Kérlek szépen maradjunk barátok! Én soha nem akartam neked rosszat, csak hát így alakult. Loholt utánam.

-Akkor menj oda az igazgatóhoz és mond el neki, hogy nem csak én voltam benne. Ha igazi barát vagy akkor ezt megteszed nekem. Néztem rá szúrás szemmel.

-Nem tehetem. Hajtotta le a fejét és megállt. Az arcáról pedig elkezdtek potyogni a könnyek.

-Gondolhattam volna! Sarkon fordultam és kiviharzottam az épületből. 

Azt még nem tudom, hogy a szüleimnek hogyan fogom bemesélni, hogy nincs iskolám, de azt igen, hogy ez az életemnek egy nagy fordulópontja.