2. rész: 180 fokos fordulat

Semmi kedvem nem volt egyenesen hazamenni ezért elindultam a park irányába. Fogalmam sem volt, hogyan fogom elmondani a szüleimnek a hírt. És akkor most hova fogok iskolába járni......? Ezeken gondolkoztam mikor tudatomon kívül leléptem az útra. Hangos fékezéssel állt meg előttem egy ismerős autó. A sofőr kiabálva kiszállt a járműből mire tátva maradt a szája. Sajnos felismert.
-Te meg mit keresel itt?! Neked ilyenkor nem iskolában kéne lenned?!! Ordította le a fejem apu, majd betuszkolt az autóba.
-Nem kell rángatni. És nem, nem vagyok iskolában. Mert már nincs iskolám. Daráltam le gyorsan, hogy még véletlenül se értse meg, hogy mit mondtam. De sajnos apának nagyon jó hallása van, ezért lefagyva meredt rám, majd megrázta a fejét.
-Mit is mondtál? Ugye ez valami ócska tréfa? Próbálta bemagyarázni magának, hogy csak szórakozom vele.
-Sajnos ez nem tréfa. Csináltunk valamit amibe nem kellett volna belemennem. Hajtottam le a fejem bűnbánóan miközben semmi lelkiismeret furdalásom nem volt.
-Ezt nem hiszem el! Azt még elnéztük neked, hogy kisebb csínytevésekben benne voltál és, hogy a tanulmányi átlagod sem a legfényesebb. Ezeket betudtuk a kamasz korszak jeleinek. De hát az, hogy ki is rúgatod magad az iskolából az már mindennek a teteje! Kelt ki magából teljesen és össze vissza kalimpált a levegőben miközben vezetett.
-Kérlek szépen nyugodj meg! Mindent rendbe fogok hozni. Majd keményebben tanulok és-és elmegyek valami munkát keresni magamnak és akkor újra járhatok iskolába. Ezt a sulit úgy is gyűlöltem.
-És még is hogy akarsz te keményebben tanulni, mikor mindent az alapoktól kell kezdeni? Higgadt le teljesen. Úgy látszik tetszett neki az ötletem.
-Majd minden nap korán felkelek és egész álló nap csak tanulok meg tanulok, és csak egész késő este fogok lefeküdni. És talán a megtakarított pénzemből fogadhatok magam mellé egy tanárt aki segít benne. Na mit szólsz? Néztem rá félve, de reménykedve is. Nagy levegőt vett, majd összeráncolva a homlokát megrázta a fejét.
-Nem is tudom...!
-Légy szíves engedd meg! Rosszabb már úgy sem lehet és legalább magamtól csinálok valamit. Próbáltam győzködni. Teljességtudóan rám nézett és pár pillanatig csak szemeztünk. Nem tudtam, hogy mi jár a fejében, de reméltem, hogy semmi rossz.
-Nem tudom, hogy mi ütött belém, de rendben van. Jelentette ki. A döbbenettől meg sem bírtam szólalni. Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen bele fog menni.
-Nem fogsz bennem csalódni! Mindent megteszek, hogy büszke legyél rám. Öleltem szorosan magamhoz miközben ő meg vezetett. Az út többi része csendben telt. A ház elé érve apára néztem és elővettem azokat a nagy bociszemeimet.
-Anyának ki mondja el? Estem kétségbe mikor eszembe jutott anya.
-Ne aggódj! Én majd mindent elintézek. Szorította meg bátorítóan a kezem. Én csak mosolyra húztam a számat és bólintottam. Nem is volt olyan vészes a dolog anyával, mint amilyenre számítottam. Szerintem még megértőbb is volt, mint apa. Az a lényeg, hogy mostantól keményen kell tanulnom., de az biztos, hogy nem lesz könnyű. De én nem fogom feladni.

*Pár héttel később*

Az első pár nap borzasztó volt. Egy öreg fickót kaptam tanáromnak aki lássuk be nem valami kedves velem. Kifejezetten utál. Könyörögtem apának, hogy had kapjak mást, de hallani sem akar róla. Szerinte tökéletes nekem ez a tanár. Szerintem viszont nem!!!

*3 hónappal később*

Nem hittem volna, hogy ennyit fogok javulni. Már simán meg tudtam írni egy dolgozatot 4-re. A szüleim szerint is sokat fejlődtem, de nem csak a tanulás terén hanem a viselkedésem is megváltozott. Ezt jó volt hallani az ő szájukból. Én is rájöttem, hogy eddig helytelenül viselkedtem és nem voltam tisztelettudó a szüleimmel szemben. De ez most mind megváltozott. Mostantól csak jót akarok cselekedni és a szüleimnek engedelmeskedni. A hip hop-ot is be kellett egy időre fejeznem a tanulás miatt, de nem véglegesen.

*Plusz egy hónappal később*

Teljesen felkészültem ahhoz, hogy újra iskolába tudjak járni. A végén még a tanárral is jól kijöttünk. Azt is mondta, hogy nagyon büszke rám. Ezt azért jó volt tőle hallani. Már csak egy nekem megfelelő iskolát kell választani ahol a kedvenc tantárgyaimat tanulhatom. Most már kijelenthetem, hogy kedvenc tantárgyam is van. Mindenből ötösre vizsgáztam vagy valami ilyesmi. A főbb tárgyakból dolgozatot kellett írnom, hogy újra járhassak iskolába. Mivel mindegyik ötösre sikeredett újra normális diák leszek.

Reggel korán keltem, mert ma megyek a beiratkozásra. Megtaláltuk a nekem megfelelő sulit. Gyorsan kipattantam az ágyból és áttúrtam az egész ruhatáramat. 

Végül e mellett döntöttem:

A hajamat meg így csináltam meg:

Persze a színe és a mérete különbözik, de a stílus az ugyan az.
Leszaladtam a konyhába ahol szembe találtam magam anyával. Nem szóltunk egymáshoz, mert mind a ketten teljesen ki voltunk idegileg. A reggelit gyorsan elfogyasztottam és, hogy siettessem anyát megálltam mellette. Vette a lapot és ő is elkezdett sietni. 5 perc múlva már a kocsiban ültünk és a menetrendet egyeztettük. Bemegyünk az iskolába, ott beszélünk az igazgatóval, papírokat egyeztetünk stb. Utána pedig valaki körbevezet az iskolában, majd bemutat az új osztályomnak.
Annyira izgultam, hogy az ujjaimat kezdtem el tördelni. Anya rám is szólt, hogy hagyjam abba.
Meg is érkeztünk a suli parkolójához. Ott nagy nehezen sikerült találnunk egy üres helyet, majd leparkoltunk.
-Minden rendben lesz kicsim! Simán be fogsz illeszkedni és hiszem, hogy mindenkivel simán ki fogsz jönni. Simogatta meg a fejem, mint ha még mindig óvodás lennék.
-Rendben! De ugye az igazgatóiba még te is bejössz?
-Hát persze! De most menjünk, mert el fogunk késni. Pattant ki a kocsiból és indult meg a bejárat felé. Nem tehettem mást utána kellett mennem. Mikor az ajtóhoz értünk nagy levegőt vettem és benyitottam. Teljesen tátva maradt a szám. Én még soha nem láttam ehhez foghatót......!



Ha szeretnéd, hogy újabb részeket hozzak akkor légy szíves kommenteljetek. Már csak azért is, hogy tudjam van e értelme folytatni vagy nem. Előre is köszönöm!<3

Melanie