4. rész: Zene és még egy barát

Ma reggel sikerült nyakfájással ébrednem. Mondhatom elég kellemes érzés. Főleg úgy, hogy ma lesz az első napom az új sulimban, de szerencsémre Amyvel megbeszéltük, hogy elém jön és együtt megyünk. Gyorsan bepakoltam a cuccaimat (tegnap nem volt erőm, még ehhez sem) és nekiláttam készülődni. Előbb a reggeli tevékenységeimet végeztem el a fürdőben, majd jöhetett a ruhám. Mindig is baj volt, hogy csak tíz percem van felöltözni, szóval igyekeznem kell. De nekem ez ma sehogy sem akart összejönni, ezért cselekednem kellett. Felhívtam Amyt, hogy nem e tudna előbb jönni. Rögtön igent mondott és 5 perc múlva meg is érkezett. Kinyitottam neki az ajtót, majd fel is húzódtunk a szobámba.

-Segítened kell! Nem tudom, hogy mit vegyek fel. Estem szét teljesen.

-Muti a ruháidat. Majd én találok neked valami megfelelőt. Mászott bele a szekrényembe derékig. Pár perc múlva már indulásra készen álltam előtte.

Ezt vettem fel ma:

Ő pedig így nézett ki, mert talált a ruháim között egy jobbat és szeretett volna átöltözni. Természetesen hagytam, hogy átvegye. Szóval ő így nézett ki:

Sietnünk kellet, mert már csak negyed óránk maradt. Lerohantunk az emeletről és indultunk is volna kifele, de anya feltartott.

-Ti még mindig itt vagytok! Gyertek gyorsan, majd én elviszlek titeket! Nyitotta ki az ajtót, majd beszálltunk a kocsiba. Rátaposott a gázra és már indultunk is. Rekordidő alatt odaértünk a sulihoz.

-Köszi! Majd megyek haza, de szerintem fogok késni. De mindenesetre, majd hívlak. Szia! Köszöntünk el és indultunk el a bejárat felé.

-Annyira jó, hogy te itt vagy nekem! Így biztos nem fogok eltévedni, és amúgy is. Végre van egy igazi barátom! Öleltem szorosan magamhoz. Először meglepődött, de visszaölelt.

-Áá! Csak ti vagytok azok. Nem ismertelek fel titeket, így ölelkezés közben. Ért oda mellénk Zack.

-Nagyon vicces! Erőltetett vigyort az arcára Amy. Még egy darabig elbeszélgettünk, de mennünk kellett, mert kezdődtek az óráink. A termünkben óriási káosz fogadott. Sikerült épségben megkeresni a padunkat és birtokba venni. Levettem a napszemüvegemet és leraktam a padomra mire egy fiú felkapta és felvette. Meg kell hagyni, hogy elég helyes volt. Először elég vicces volt.

-Visszakaphatom? Kérdeztem mosolyogva.

-Gyere érte! Akkor megkapod. Mondta szintén mosolyogva, de ez más volt. Naivan odamentem hátha akkor visszakapom, de tévedtem. Odadobta az egyik haverjának. Ebből a végén dobálózás és kergetőzés lett.

-Ez egyáltalán nem vicces! Kérem vissza a szemüvegem. Álltam meg egy helyben, megunva az örökös rohangálást.

-Szerintünk viszont az! Mondták egyszerre a fiúk. Fogtam magam és leültem a helyemre. Egyszer úgy is vissza kell adniuk. Én tudok várni.

-Visszaszerezzem? Jött oda mellém Zack.

-Nem kell! Köszi. Egyszer csak megunják. Vontam vállat. De ekkor egy másik fiú (akit eddig nem is láttam) odajött hozzánk és odaadta a napszemcsim. Szőke haja volt és elég helyesen nézett ki. Rám mosolygott, majd visszament a helyére. Döbbenten ültem a helyemen, miközben a kezemben tartott szemüveget néztem. A zavarodottságomat a csengő szakította félbe.

-Pszt! Amy! Ki volt az a fiú aki odaadta a napszemüvegemet? Hajoltam oda hozzá, hogy senki más ne hallja.

-A szőke? Ő David Turner. Az iskola egyik legmenőbb fiúja. Miért? Kérdezte mosolyogva.

-Semmi! Csak meglepett, hogy ő nem szórakozott rajtam. Fordultam vissza rendesen a padomba. Egész órán máshol járt az eszem. Ezt Amy észre is vehette, mert órák után szóvá is tette.

-Rajta jár az eszed. Igaz? Kezdett el faggatni.

-Ez nem is igaz. Csak egy kicsit elbambultam. Próbáltam hazudni. Összeráncolt homlokkal nézett rám. -Jól van na! Igen bevallom rajta gondolkoztam. De mielőtt még elkezdenél kombinálni nem érzek iránta semmit. Romboltam le a kis tervecskéjét.

-Pedig szép pár lennétek. Vonta meg a vállát.

-Ez még eszedbe se jusson! Mentem utána. A délutánt a Szajna partján töltöttük. Egy csomót sétáltunk, beszélgettünk és fagyiztunk. Sajnos Amynek 3-ra haza kell érnie ezért elbúcsúztunk. Ő elment haza, én meg még sétáltam egy kicsit. Mivel már tavasz eleje volt meleg az idő, ezért leültem a Szajna egyik partjára ami le volt betonozva. Becsuktam a szemem és gondolkoztam. Mindenen. Egyszer csak zenére lettem figyelmes. Gitárhangokra. Kinyitottam a szemem és elkezdtem keresni a hang gazdáját. Nem tartott sokáig míg megtaláltam. Az egyik lökött fiú osztálytársam volt az. Nem is gondoltam volna, hogy gitározik. Nagyon jó volt őt hallgatni. Mivel későre járt ideje volt hazamennem. Gyalog indultam el, de kis idő múlva a fiú beért. Egymás mellett sétáltunk síri csendben. Végül megszólalt.

-Bocs a délelőttiért. Nem akartunk megbántani, csak hát minden új osztálytársunkat így "köszöntöttünk" eddig. Mondta megbánóan.

-Nincs semmi baj. Egyáltalán nem haragudtam meg rátok ezért. Mondtam mosolyogva.

-Akkor nincs harag? Kérdezte most már sokkal boldogabban.

-Nincs! De az elég ciki ha még nem tudom a nevedet? Kérdeztem nevetve.

-Ja bocs! Max Blue vagyok! Amúgy merre mész?

-A Papillon rue felé. Ugyanis ott lakom.

-Akkor elkísérlek.

-Köszi! Elindultunk most már véglegesen haza. Az egész utat végigbeszéltük. Mindent elmesélt az osztályról. Jó volt vele beszélgetni, és egy fiú szájából hallani az osztály történetét, mert eddig csak Amy mesélt róla. Azt is elmondta, hogy már kiskora óta foglalkozik a zenével és nagyon szereti is csinálni. Én is elmondtam, hogy táncolok. Eléggé meg is lepődött. Az utca sarkánál elbúcsúztunk egymástól, majd ő elment a másik irányba. Hazaérve köszöntöttem a szüleimet, majd felmentem a szobámba tanulni. Mikor kész lettem felmentem Skyp-ra. Amy fent volt szóval még vele beszéltem két órát. Mindent elmeséltem a délutánomról. Nem hitte el, hogy Max-el beszélte. Elmondása szerint ő a legjobb barátja David-nak. És ő is menő.:) Elköszöntünk egymástól, majd befeküdtem az ágyamba. Azon gondolkoztam, hogy David miért viselkedett úgy velem, utána meg Max. De azért örültem neki, hogy ma is szereztem magamnak egy barátot, Max személyében.
Ma este is boldogan aludtam el.